Muszáj komédiáznom önmagammal,
ha szinte kényszerít egy ős erő,
bolond spirálkörökre egyre sarkall
valódi maskarám, a szenvedő.
Mohó, elégedetlen ösztön áltat,
reális értelem hiába int,
hiszek tudathasadtan új csodákat,
belátom, ösztövér e balga hit.
Ma már világosabban érzem álmom,
de persze félhomály a nyers való,
habár önáltatásul eltalálom:
a zsenge verssorok közül mi jó,
marad megunhatatlan új talányom:
elég-e mérceként a hetyke szó?
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.
