Belső zeném, a hallgatás harangja szól,
oly tiszta, mint a kábulat, ha átkarol;
mesél a Csend – nyugalmam árnya andalít:
időm taván magányom őrzi titkait.
Ma béke zsong e lázadó suhanc kezén,
törékeny este, pillanatnyi halk remény;
hitem kevés, de mégis annyi fény ragyog:
csalóka ösztönök csiholta angyalok.
Zarándokol csodára éhes esküszó,
bolyong a Messiást kivárni nem tudó;
sziámi ikreim, te bánat és öröm!
konok sorokkal ím, csuhába öltözöm.
Társtalan vagány dalom jajong helyettem,
míg feloldozást nem ád az égi ámen.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.
