Miau, miau, hova meneküljek? Ez a kutya utánam futkos! Ah, a torkom! Ez fáj! Azt hiszem, nem fogok többet nyávogni! Erre a kutyára rá sem tudok nézni! – Ilyen gondolatai lehettek Matyi cicánknak azon a szörnyű napon, amikor játékiból megszorongatta a torkát a hatalmas Lojzi kutya, a másik házi kedvenc.
Figyeld csak! Róla beszélnek!
– Egyik cicánkat nektek adjuk. Válasszatok!
– Én ezt a fehéret választom. Még nem volt fehér cicánk.
Miért tesznek dobozba? Nem szeretem ezt az autózást! Hol van anyukám és testvérem?
És lett egy néma hófehér cicusunk. Ha enni kért, odaült a tálja mellé, ha ki akart menni, odaült az ajtó elé. Még valami gyógyító ereje is lehetett. A fiú unoka a fehér cicuska kedvéért elkezdte naponta látogatni a nagymamát és közben Matyikát simogatta és játszott vele. Matyi nagyon szívesen ráült a kiválasztott személy hasára, térdére, bokája mellé, és szeretettel duruzsolt. A téli éjszakákon benn aludt a házban. Kiválasztotta valamelyik családtagot és a közelében aludt. Alig várta, hogy villanyoltás legyen. Nálam landolt, egészen a fejem mellé tolta kis fejét, és teljes erővel hangosan elkezdett dorombolni. Egy-két simítás után szóltam neki, így nem tudok aludni. Kicsit megsértődve az ablakpárkányra ült.
Gyorsan megszokott nálunk, mert barátra lelt. Figyelgette őt a mi idős fekete Kormink. Matyi többször megtámadta Kormit, jelezve, hogy játszani akar. Ha már megunta, Kormi fújt rá egyet.
Kormi kedves kandúrka volt, amikor szóltam hozzá, mindig válaszolt macskanyelven. Idősebb korában többször gyengélkedett, ezért ha anyukámékhoz mentem, mindig megáldottam a fejét. Megérezte, hogy megyek, már a kapuban várt. Amikor meglátott, már jött hozzám áldásért.
Élt benne cica-féltékenység is. Épp Matyikát simogattam az ölemben, amikor bejött a szobába Kormi. Rám nyávogott, nagyon nézett és felugrott az ölembe Matyi mellé. Aztán rájött, hogy túl csontos a lábam, jobb neki a szőnyegen pihenni. Nagyon nehezen tudtunk elválni tőle miután az orvos szerint ételmérgezésben meghalt. Egy régi fehér lepedőbe tekertük kis testét, és a kert végébe ástunk sírt neki. Matyi pedig csodálkozott, hová tűnt a játszótársa?
– Hol van Matyi? – kérdezősködött anyukám. – Már annyiszor szólítottam , de nem jön. Eltűnt.
Innentől minden este félhangosan „beszélgettem” vele:
– Gyere haza , Matyika! Nagyon szeretünk. Te vagy a mi csodaszép cicánk. Gyere haza!
Végül, egyszer csak megjelent a bejárati ajtónál, és boldogan duruzsolt, dörgölőzött a lábunkhoz.
– Nagyon lefogytál, kiscicám! Valaki bezárt egy kinti helyiségbe, amit csak hetente nyitott ki, ugye? Nem tudtál nyávogni, ezért senki nem gondolta, hogy ott vagy.
Mindig jött velünk őrzőnek, amikor anyukámmal sétálni mentünk. Közben felderítette a szomszédos házak kertjeit, megjelenésével bosszantotta, megugattatta a kutyákat, lefeküdt az autók alá, de előbb megszaglászta őket. Első nálunk töltött napjai óta több év telt el. Fejlődött, mert már nyávog, ha kikéredzkedik. Amikor simogatom, szinte mosolyog. Azt is elvárja, hogy megsimogassuk miközben etetjük. El sem kezdi enélkül.
Isten kedves állatkája a cica is. Sok örömet okoz nekünk kedvességével.
Author: Gardynik Katalin
Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.