Légből hulló arany, mint folyó, úgy áradó,
rajta ezüst hajó, amin bronz látható.
Abban van egy ember,
kinek kezében kormány hever.
Erős kézzel fogta eddig,
de úgy tűnik, hogy útja ennél
messzebbre nem sodorja lelkét.
Eltörött a kormánykerék.
Most próbálja menteni, mit menthet még.
Hánykolódik össze-vissza,
veti a folyó jobbra-balra,
de az arany partra nem sodorja.
Próbálkozik súlyt kidobni,
sok tehertől szabadulni.
Az erős férfi mit tehet?
Belátja, semmit sem lehet,
s hogy az ő jó hajója
el fog süllyedni a habokba.
Van ám neki ládikája,
abban van a szállítmánya.
Kinyitja és jól megnézi,
kincsét szépen ellenőrzi.
Nem volt benne egyéb szépség,
mint a soha el nem múló kékség.
Ez volt kedves selyemsálja,
mit a felesége hagyott rája,
aki elhunyt már egy jó pár éve,
a férfit a feledés mégsem érte.
Hisz ez a selyem emlékezteti,
szívén most ezt melengeti.
Nem gondol már bajra, vészre,
visszagondol kedvesére.
Újra látja maga előtt
azt a kedves, szép úrinőt,
kinek haja szépsége,
mint másnak kincsek értéke,
olyan kedves volt előtte.
Emlékezett két szemére,
a leggyönyörűbb kékségre.
A sálat pedig összehajtva,
eszébe jutott finom ajka.
Ettől indult útnak könnye,
mi lehullott az egekből, le a földre.
Ott pedig, hol az aranycsepp talajt ért,
aranyrózsák ezre nyílt.
Emlékül, hogy ki szakít belőle,
boldog legyen mindörökre.
Author: Makay Júda Marcell
A nevem Makay Júda Marcell. Nyíregyházán élek. Körülbelül 17 éves korom óta foglalkoztat az írás. Szeretek új történeteket alkotni, regényeket és novellákat írni, de az amiben igazán otthon érzem magamat, az a költészet. A versírás kikapcsol és segít felfrissülni, amire a jelenlegi világban szerintem óriási szükség van.