Örömkönnyek a harmatban -Menrot íja alatt.
Éjjel van, meleg. A Hold és a csillagok magasan ragyognak a sötét égen.
Menrot íjjal fent fénylik büszkén, magasan, fent teljes egészében.
Ébredj, sepri el röpke álmát, mi már foszlik is szét alvó elméjében.
Gyere, húzza magával, gyere, sürgős a sietség, baj lehet a Mátra sűrű Boszorkányerdejében.
Felnéz, már talpon is, igazítja magán a vásznat, prémjét, fokosát markolja.
Nézi az öreget, közben dobja és tarisznyája után jár, nyakában bűvös talizmánja.
Nézi. Haja hosszú, ősz, szeme vastag szemöldöke mögül úgy ezüstösen előcsillog.
Arca cserzett, száját bajusza rejti el, hangja acélnak csengése, nyugodt, de határozott.
Egyik kezén hat ujj fér meg egymással, testét vászon és állatbőr takarja.
Gyere, azzal fordul is, tölgy makkja meglendülve csüng nyakában.
Fekete kancák kint topogva már várnak, ülik hátukat, sólymaik mint óvó angyalok kedvesen vállaikra szállnak.
Indulnak! Mennek is Mátra alján, a solymosi Bába-kőnél táltosok rájuk várnak.
Szél sem rebben, miközben mezőkön, csalitosokon átvágnak, kísérőjük az éjszaka sötétje.
Sólymaik váltva szállnak fel, körözve ügyelve csapásukra, denevér is kitér előlük, nézi őket magasból a nagyvadász, Menrot képe.
Solymos, a falu már álmát keresi mélyen, itt-ott még egy-egy lámpa ég palócházak küszöbe felett.
Bába-kőnél meglelik Szurdokpüspökiből, Szűcsiből s máshonnan érkezett táltossereget.
Öregisten palóc szolgái, harcosai szépen összegyűlnek, ősi ruhájuk fehér ing és gatya.
Medve-, farkasbőrök része a viseletnek, agyar és karmok talizmánként, és tölgynek makkja.
Fejükön agancsok, táltosdob, fokos kézügyre esik, tűz szikrái pattognak, patai táltos lassan rágja a szavakat.
Hajnali fényre nem ügyelt boszorkányok kővé vált testei őket körbeveszik, lángok táncolva világítanak.
Kővé váltak valamikor régen, egy éjjeli nagy szeánsz után maradtak itt.
Hajnali fényre nem ügyeltek, nem vették észre, ahogy az idő múlik, eltelik.
Táltosok fekete lovakon, mint forgószél repültek idáig, lassan szedik is magukat neki a vén tölgyesnek.
Érzékszerveik egymásra hangolva, dobok ritmusban, sólymaik laposan felettük köröznek.
Sólymok mint fülek, szemek a sűrű erdő mélyére hatolnak be, hol gonoszság lakozik.
Hol óriás ludak, varangyok világa tobzódik, hova sem állat, sem ember be nem bátorkodik.
Hol nagy tűzrakás lángol, rajta üst, egy vén banya dobál bele leveleket, békát, bogarat, mindenfélét.
Seprűk összetámasztva a tűztől távolabb, fejszét fúr és tejet fej belőle a sötétnép.
Másik lepedőből csavarja ki a tejet, mit a legelő füvén gondosan végighúzott.
Kántálva készül a varázslat, a mágikus repülőkenőcs seprűhöz és ártó bájitalok.
Táltosok a minap még falvak istállóit parázzsal, lassú rituálé mellett füstölték át, rontást, átkokat kiűzve.
Lassan megérkeznek, ott vannak már az öreg, vén varázstölgyesben.
Tudják, mi történik, és hogy lassan éjfél, a boszorkányok transzba esve próbálnak majd a világra átkot zúdítani.
Az erdő, erőt sugárzó tölgyek közt, eredet-tisztító vize kis erekben fut össze, próbál védelmet nyújtani.
Kis éden: jó fű, virágok, gombák és páfrányok, kellemes pára.
Lepkék, méhek élhetnek itt, boldogan lakják.
Kancák hevernek a fák közt a fűben, táltosok tölgyek alatt, sólymok fáik ágain ülnek.
Táltosok testére ekképp óvón vigyáznak, Menrot íja megfeszül az égen, lelkük lombok fölött átszellemül.
Gyűlnek felhők, vad vihar, mi közeledik, jónak és rossznak összecsapása már közel.
Fehér és fekete bikák harca dúl egy láthatatlan térben, szikrát, lángokat szórva, füstölve tüzel.
A harc folyik, lovak talpon, foguk csattog, paták földön topognak.
Sólymok ide-oda repkednek, szárnyaikkal csattognak.
Míg boszorkányok erdejében fekete macska és óriás ludak szeme tűzben ég.
Nem férnek nyugodtan, hangosak, majd lassan elkerülnek a földről.
Táltosok még tölgyek alatt rezdületlenek, közben elcsendesedik minden, lovak visszahevernek.
Sólymok ülnek a fákon, ágakon meg se rezzennek.
Oszlik a sötétség, tör helyet magának a nap az égen.
Táltosok ébrednek, harmatcseppek örömkönnyében.
2026.09.23.
Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Gyöngyöspatai Palóc paraszt gyökérzetű, származású. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Amikről írok általam megélt vagy teljesen átélt, események, sorsok, természet, történelem, külső és belső emberi tulajdonoságok. A természet közeli fiatalkori életemnek köszönhetően, tudok így írni emberekről, állatokról, növényzetről és belső lélekről. Nem egyszerűen szobában, íróasztal mellett izzadom ki magamból írasaim. Senki és semmi vagyok a világban, mégis próbálok tanító jellegel is írni. Irasaim a szivárvány teljes skáláját, akaratlanul lefedik, utalok itt arra, hogy szerelmes, romantikus, természetközeli, történelmi tiszteletadás, spirituális, Gyöngyöspatai útikalauz, misztikum, pszichológiai. Vallást érintő versek a Keresztényi és Táltosi hitvilág miatt. Katona jellegű versek, tartalékos katonai szolgálatom gyanánt. Nem ego de! Adakozó lüktetés nem álca hanem valós megélt emelkedő érzés, többek között már több mint 22-szeres állandó véradó vagyok. Ezt inkább mint követendő példának említeniném, én is így kezdtem. És hálás vagyok érte! Nem csak írok, gyerekkorom óta rengeteget olvasok is így szókincsem és kifejezésmódom nem csak a Palóc származásnak köszönhető. Köszönetet szeretnék mondani az Irodalmi Rádiónak, hogy Éngem is és Másokat is felölel, lehetőséget nyújt antológiákban megjelenni és más felolvasó irodalmi estek keretében műveinkből...
