Sóhajtástól alélt bársonyparittya
bozontos bábakonty közt megbúvó üveggolyók
barnuló nap sugarában borfüge érik
döngicsélő méhrajba csap bele a villám
könnyező álomból ébred a hajnali szellő
arcán még piroslik a szétfoszló képzet heve
ajtómon ugráló hangjegyek kopogtatnak
radír futkos a surranó ceruza után
így kergetik egymást fejemben a gondolatok
s így tűnik el a megoldás a képlet után
madárfütty keveredik olvadó jégkockákkal
s mindez péppé elegyedik össze bennem
kiscica kihűlt tejében úszkáló buborék
hígítja fel ezt a sűrű masszát
s mire elpárolog, fejemben is kitisztul a kép!
Author: Kovács-Hargitai Anikó
Már régóta közel áll hozzám a szavak világa: az a különleges lehetőség, hogy néhány mondattal is lehet érzéseket, emlékeket vagy akár egy-egy fontos pillanatot megőrizni. Sokszor én sem tudom előre, hová vezet egy gondolat, amikor elkezdek írni, de talán éppen ettől olyan érdekes az egész. Az írás számomra egyfajta önkifejezés, de közben menedék és felfedezés is. Nem az a legfontosabb számomra, hogy minden tökéletes legyen, hanem hogy őszintén adjak át valamit abból, amit látok, érzek vagy éppen átélek. Alkotásaimban leginkább az emberi érzések, a kapcsolatok, a mindennapok apró pillanatai jelennek meg. Szeretem, amikor egy egyszerűnek tűnő gondolat mögött valami több rejlik. Hiszem, hogy egy jó vers vagy történet akkor válik igazán élővé, amikor az olvasó talál benne valamit saját magából.
