Kocsma és játékterem, részlet a Belvárosi történetek regényből

A Főnök telefonján a csörgés ismerőst jelzett.

– Na?

– Örülhetsz, meglesz a műemléki beruházás is.

– Bélám, te egy angyal vagy! – Gazdagnak el kellett tartania a telefont a fülétől, olyan hangos volt a Főnök örömüvöltése. – Gyere át, ezt megünnepeljük!

Egy közelebbi sörözőbe mentek, a Három Gráciába. Valóban a szőke, a vörös és a barma rendesen kitett a vendégekért, bájaikat sem rejtegették. A hely nevét a törzsközönség leegyszerűsítette Hatcsöcsűre. A Főnök szívesen járt ide, nem csak a kiválóan elkészített pacalpörkölt vagy a gráciák miatt. A söröző közönsége felidézte benne a régi Tüzép melletti kocsmát, ahová ifjúkorában fuvar után be-betért. Szerette a csak itt hallható történeteket. Érdeklődéssel figyelte most is a kezében korsót lengető tetovált férfit, akinek izzadt, fekete atlétatrikója a hátára ragadt, mint tapéta a falra.

– Olvasom a hirdetésben – ordította a tetovált, aki baljával a köralakú pultra támaszkodott – a nő száz eurót kért „extra szolgáltatásért”. Mondom, mi a franc ez, mit tud ez adni száz euróért? Úristen mennyi sör kikerülne abból!

– Megkaptam én azt valamikor száz forintért is – vágott közbe röhögve a svájcisapkás, akinek egy fog sem világított a szájában.

– Mondom, felhívom már a nőt – folytatta a tetovált.

– Na és tényleg felhívtad? – hajolt közelebb hozzá a cimborája.

– Én ne hívtam volna fel?

– És mit mondott az a rosszéletű?

– Majd összecsináltam magam! Azt mondta az a szégyentelen, száz euróért úgy leszippant, hogy az óvodáskori sapkám rámegy a fejemre.

Az egész kocsma hahotázott. A Főnök könyökével megbökte Gazdagot.

– Hát ilyenekért szeretek én idejárni – és elindult a kijárat felé. – Egy kör sört mindenkinek! – kiáltott a pultoshoz, és fizette a cechet.

Aznap este Gerzson, az újságíró, aki a Főnök és Gazdag kétes ügyletei után nyomozott, szabad estével ajándékozta meg magát.

– Jó estét kívánok – lépett be a kávézóba, ahol estére az asztalok átváltoztak kártyaasztalokká, amiken tetovált kezek csúsztatták a lapokat. A tiltó tábla ellenére cigarettafüst gomolygott az asztalok körül.

– Mit óhajt? – kérdezte Jocó, és lehetséges küzdőpartnerként méregette az ismeretlen látogatót. Nem zsaru, azt első ránézésre megállapította.

– Egy islert szeretnék – válaszolta tettetett közönnyel Gerzson. Jocó meglepetésében abbahagyta a pezsgősüveg felnyitását.

– Én inkább a mignont javaslom – nézett jelentőségteljesen az ismeretlen fazonra.

–  De én islert ennék – válaszolta gyanútlanul Gerzson. Jocó egészen közel lépett hozzá, és az arcába lehelte: A mignont javaslom! Nem úgy hangzott ez, mint amit tanácsos lenne visszautasítani.

Gerzson kapkodó tekintettel nézett végig a teremben. Az izmos férfihátak mögött szemrevaló nők kibiceltek, hosszú szipkában tartott cigarettájukból nagyokat szippantgattak, és delejező füstöt fújtak kiszemelt áldozatukra.  Úristen, hová csöppentem! Gerzson ez idáig csak nappal járt itt. Lehet, az Isler az itt az egyik prostinak a művészneve, és pont ennek az izompacsirtának a tulajdona? És ezért ajánlja inkább nekem a Mignon nevű másik prostit? Lehet, hogy a pénzem most elúszik? Kicsit megnyugodott, amikor osztályozta a nőket. Veszett több is Mohácsnál – gondolta. Ha Mignon, akkor legyen Mignon – vont egyet a vállán.

– Persze jó lesz nekem nagyon a Mignon is, ha azt tanácsolja, de az Isler miért nem? – fordult Jocó felé.

– Marha – válaszolta barátian Jocó. – Azért, mert az islert egy hónapja hoztam ide, a mignon ahhoz képest friss, még csak kéthetes.

Gerzsont szinte meghatotta az izomkolosszus figyelmessége, aki nem hagyta, hogy fizessen a mignonért.

 

 

 

Kaszás István
Author: Kaszás István

Kaszás István székesfehérvári közgazdász és idegenvezető vagyok. Tagja vagyok a székesfehérvári Vörösmarty Társaságnak. A '90-es években Székesfehérvár közügyeivel, a hajdani koronázó templom maradékának megóvásával kapcsolatban jelentek meg cikkeim. Az utóbbi hét években novelláim a VÁR folyóiratban, Búvópatakban, Partiumban, az Előretolt Helyőrségben, Agriában, Litera-Túrában jelentek meg. Az elmúlt években a Petőfi Irodalmi Ügynökség díjazta kettő, pályázatra beadott novellámat. 2021-ben jelent meg a Hungarovox Kiadó gondozásában a Kinőtt ifjúkor című novelláskötetem, 2022-ben a Püskinél pedig a Magyar hadifogolysors Oroszországban - egy kántortanító naplója alapján. Év végén a Hungarovox Kiadónál megjelent a Letöltendő szabadságra ítélve című kötetem. Nős vagyok, két gyermekünk és három unokánk van. Nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádió 2022. évi születésnapi prózakötete, egyik novellámnak, a Lakótelepi Hófehérnek a címét viseli.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Reggel

Pókhálón keresztül köszönt a hajnal, rigó rikolt a reggelbe robajjal. Pár óra álom, s benne az együttlét, átölelve egymást, s vele az örökkét.   Míg

Teljes bejegyzés »

A Múzeumkertben

Március vége volt, erre tisztán emlékszem. Az a különös, lebegő délutáni csend ült a Múzeumkerten, amelyet csak a tavasz tud hozni: már nem a tél

Teljes bejegyzés »

Romantika-kapcsoló

Miért van az, hogy mikor már a türelmem is elfogy, a semmiből előhúzol egy giccses filmes jelenetet? Mintha lenne rajtad egy kapcsoló, ami másra nem

Teljes bejegyzés »

Kedves, kecses szerelem

    Kedves, kecses szerelem     Egy lelkem egy testben lebeg veled, kedves szerelmem.   Egy kecses szerelmes egy rejtelmes szerelmet keres.   Egy

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács-Hargitai Anikó

Őszi táj

Kései napfény zizegése, balatoni vidék pihegése, halkuló színek sziszegése, a nyárutó pisszenése most győz,   Lehulló levelek futkosása, rejtelmes rakottya roppanása, kecskekapor koppanása, szól a

Teljes bejegyzés »