Kölcsönkapott szemmel nézel rám,
idegen fény ül a szivárványhártyán.
Valami rezdül a tekintetben,
mint idegen dallam egy ismerős énekben.
Rám szárad egy szín, amit nem én választottam,
mint festék az ujjon, amit egy napon elrontottam.
Ó, hiába mosnám, hiába törölném,
a bőröm alatt is ott marad talán örökre a festék.
De a hajnal sem ugyanaz minden ablakon,
van, ahol arany, van, ahol csak halvány folt a falon.
A folyóban a kavics, felhő alatt az árnyék,
mind más arcot visel, mire partot ér a játék.
Talán egyszer elmosódik minden, amit rólam rajzoltak,
s a reggel első fénye nem ugyanazt az arcot mutatja.
Végül a fény megáll a tenyeremen,
s egy régi szín elalszik csendesen.
Az ecset hegyén megremeg a világ,
s a vásznon lassan másfelé hajol a vonás.
Author: Váralljay Ildikó
Váralljay Ildikó vagyok, a Miskolci Egyetem magyar nyelv és irodalom szakon végzett bölcsész. A könyvek, a versek és a szavak világa régóta meghatározó része az életemnek. Hosszú éveken át elsősorban magamnak írtam, gondolataimat és érzéseimet versekbe, történetekbe öntve. 2026 nyarán egykori egyetemi csoporttársam, Kazinczy-érmes Brézai Zoltán biztatására úgy döntöttem, hogy kilépek az addigi csendből, és megosztom írásaimat az olvasókkal. Verseim 2026 júliusától kezdtek megjelenni különböző irodalmi felületeken, és azóta egyre több lehetőség nyílik arra, hogy alkotásaim eljussanak az érdeklődőkhöz. Írásaimban a lélek belső tájai, az emlékek, a szeretet, a szerelem, a veszteség és a remény kapnak hangot. Közel áll hozzám a természet szépsége, az élet apró, mégis jelentős pillanatainak megörökítése, valamint azoknak az érzéseknek a megfogalmazása, amelyeket sokszor nehéz szavakba önteni. Fontos számomra az empátia, az emberi méltóság és az egymás felé fordulás. Hiszem, hogy a megértés képes lebontani az előítéletek falait, és hogy egy őszinte vers olykor többet mondhat minden magyarázatnál.
3 Responses
Nagyon elgondolkodtató alkotás. Ez a sokféle festék, álca, maszk, ami körülbelül a létünk, vajon meddig csak egy hozzáadása jel, és mikor válik a részünkre?
Bocsánat! A telefonon a szövegszerkeztő jól összekeverte a mondanivalót, ezért most gépről elküldöm rendesen. Nagyon elgondolkodtató alkotás. Ez a sokféle festék, álca, maszk, ami körülöleli a létünk, vajon meddig csak egy hozzáadott jel, és mikor válik a részünkké?…és még egyszer elnézést az előző kissé keszekusza mondatokért
Kedves László! Semmi gond, és köszönöm, hogy újra megosztottad velem a gondolataidat! 🙂 Nagyon érdekes, amit írsz. Valóban, talán néha észre sem vesszük, hogyan tapadnak ránk mások véleményei, és mikor kezdünk már mi magunk is azonosulni velük. Talán éppen ezért olyan fontos, hogy a sok ránk rakódott réteg alatt se veszítsük szem elől önmagunkat. Köszönöm, hogy ilyen gondolatokat indított el benned a versem! ❤️