Suttognak
Suttog a gőg a hátam mögött,
Vagy talán a gyűlölet?
Hazugság sző sötét ködöt,
S rám aggatnak bűnöket.
Süket leszek, nem kell az üres beszéd,
A magyarázat úgyis mind hiába.
A távolságom lesz a menedék,
S némán figyelek a vak világba.
Jóságról zeng és dicséri magát,
Szeretetről beszél, közben rúg egy nagyot,
Mutatja a világnak ártatlan arcát,
S vigyorogva húzza fel az álarcot.
Eltűnik a kín, a fájdalom sem éget,
Nem maradt más bent, csupán a néma űr,
Nézem a rideg emberi képet,
S a világom meg sem rezdül.
Idővel lassan a mély seb is beheged,
Bár torz a felszín, s rosszul gyógyul az,
Kérges a bőr, de a szív már nem remeg,
A téli fagyra jön új tavasz.
Hamvaiból ébred a megégetett lélek,
Béklyót már hiába tartanak felém.
Mert aki egyszer megjárta a poklot,
Szentélyt emel a tiszta csend helyén.
Author: Thiesz János
Thiesz János vagyok, Kalocsán élek. Szeretem a természetet, amit általában kerékpárral járok. Sok gondolat és írás a természetetjárás közben születik meg. Az irodalom mellett a történelem iránti rajongásom is gyakran visszaköszön az írásaimban.