Festmények üzenete
Vonal fut el egy faággal,
harsan a piros a lilával,
szépen köti a zöldet a kék…
és lassan mesélni kezd a kép.
Az egyiken bús ballada száll,
szomorkás, szürke ködöt pipál
a rét s az erdő lehelete,
sűrűn ül az égbolt felette.
A másik pogány táncot idéz,
tombol a piros tűztánc-vitéz.
Sámándob szól és szikra pattan,
egy sárga csillan ránk riadtan.
A harmadik lágy vízen ringató,
negyedik tarka mesét álmodó,
ötödiken lovak dübörögnek,
patájuk alól színek pörögnek.
Vagy amott, egy másik táblán
tél vicsorog, jég jég hátán,
a rianáson feszül a fehér,
a rideg magány az égig felér.
Így mesélnek a képek nekünk,
így üzennek, beszélnek velünk.
Színek, vonalak, rajzok, ívek,
mesélnek a szívről a szívnek.
Author: G. Bogdán Andrea
G. Bogdán Andrea vagyok, óvónő, Solymáron élek a családommal. A pedagógusi hivatásom mellett újságírással, gyermekirodalommal is foglalkozom. Meséim 2023-ban, gyermekimádságaim 2026-ban jelentek meg egy kis kiadványban, cikkeim, interjúim havonta szerepelnek a helyi lapban. A versek, naplók, jegyzetek, cikkek és történetek által kifejezhetem érzéseimet, hitemet, gondolataimat. Az írás mellett festéssel, képzőművészettel is foglalkozom. Számos önálló és közös kiállításon vettem részt, tagja vagyok a Budai Képzőművész Egyesületnek. Fontos megtalálni az önkifejezés formáit, hiszen hozzátartozik a személyiség fejlődéséhez, a mentális egészséghez, és minden esetben értékes kapcsolatokat épít. Az alkotás egy csoda, mely közelebb visz másokhoz és önmagamhoz.