Legszebb ősz

Emlékszem, az ablakban álltam, és csak néztem, ahogy a lampionok furcsa táncot lejtenek a szélben.

A függönyön át beszűrődő színes fények a szoba falán életre keltették a hajnalt.

Ez minden. 

Egyetlen bőrönd, tele életem csodás emlékeivel.

Az utcán még senki sem járt, csupán a szél kavarta fáradtan a faleveleket. 

Ősz volt.

Olyan gyönyörű, amilyet még soha nem láttam. Amikor minden, ami eddig élettel teli volt,

pihenni tért, én akkor születhettem újjá. Így akarta a Sors, a Teremtő, hogy az elmúlás emléke mellett,

ott legyen nekem az új, az újrakezdés megnyugtató érzése.

Vártam, hogy történjen valami. Az óra komótosan hajszolta egymás után a perceket. 

A kávé gőzölgő aromája betöltötte a szobát. Aztán fényeket láttam. Végre befordult egy autó a sarkon.

Rég nem örültem ennyire az elválásnak és az útra kelésnek. Ez, ez most nem olyan elválás, ez nem az a fájdalom. 

Sokkal inkább felemelő, megszabadító. Lelkemet nem tépi szét, mint akkor, ott,

ahol egymagam maradtam mindennel, magányosan.

Milyen boldogan vártam az ismeretlent, azt az új világot, amely szavak nélkül, varázslattal hívott magához.

Csendben nyílt az ajtó, halk nyikorgása édes hang volt fülemnek.

A bőrönd megtelt.

Már nem fért bele egyetlen holmim sem. Mégsem volt nehéz, szinte súlytalannak éreztem,

ahogy kezem megemelni készült. 

Igen, végre magam mögött hagyhattam az összes múltban megélt, fájdalmas emlék súlyát.

Arcának hűvös, bársonyos érintése felébresztette szívemben a reggel friss üzenetét.

Azt, hogy minden sötét éjszaka után felkel a Nap, s én új esélyt kapok, és az Életet választhatom.

Az ajtót be sem zártam magam mögött.

Nyitva hagytam, hogy a szél felkapja, messzire vigye mindazt, aki eddig voltam.

Ha van szebb a születésnél, az az újjászületés. Amikor azt hiszem, hogy vége, hogy nincs bennem több rejtett üzenet, nincs több varázslat, akkor, megmutatkozik újra. Előhívja az Erő, a Szándék, az Élet Szeretete. S lám, milyen csodákat produkál a lét.

Isten pedig huncut mosollyal néz le rám, mert előre tudta, hogy van folytatás.

Mindig van folytatás.

Az Élet Örök.

-Látod? Ugye mondtam neked? Emlékszel? – kérdezte.

-Mire is? Hiszen annyi mindent mondtál! – nevetésünk, mint virágszirmok, repültek az égig.

-Nézd meg! Nézd csak meg újra! Mondtam, hogy ez mind a tiéd lehet! – S kezeivel végigmutatott a tájon,

az óceánon, a parton, a házon.

-Igen, emlékszem, mondtad. Csak, féltem… De mégis, végig bíztam benned!

Összeölelkezve ültünk tovább, csendben. Fejemet a vállára hajtva gyönyörködtem abban, ahogy a hullámok

most csak nekünk táncoltak, a Nap csak nekünk borította arany-bíborba a vidéket.

Némán és elvarázsolva ültem ott vele, és mostanra jól tudtam, hogy Ő én, én pedig Ő vagyok.

Időn és téren túllépve, dimenziókon át utaztunk együtt, s létezünk itt is, a Most-ban és még tovább, örökké.

Ő, aki én voltam, vagyok s leszek.

Hol kisgyermekként, hol húsz, negyven, vagy százévesen.

Az idő már nem számít. Csak az, amit általa, vele megtanultam, amire folyton emlékeztetett, hogy az Élet Örök,

ahogy a Lelkem is.

Ez a hihetetlen, csodás utazás véget ért, és már hív egy újabb.

Ahol bármit választhatok, amit megtapasztalni szeretnék. Isten velem van, támogat.

Én pedig követem a szívem hangját, mint csendes hajóskapitányt, aki átvezet a végtelen óceánon.

Csomagomba jó adag szeretetet, szenvedélyt, kíváncsiságot, éberséget és örömöt teszek, másra nincs szükségem.

A végtelen Univerzum ellát mindennel, én pedig tárt karokkal fogadom mindazt, amit nekem ajándékoz az Élet!

Készen állok egy újabb mesés, fantasztikus kalandra, ahol velem tart, ahogy eddig is, az a végtelen, örökké boldog, bizakodó, kíváncsi, legmagasztosabb Énem, aki a Vagyok, Aki Vagyok!

Induljunk hát!