Kísértet a karácsonyi fagyöngy alatt

  1. december 23-án délután Yorkshire-ben úgy esett a hó, mintha az angyalok rázták volna a dunyhájukat, és közben egyáltalán nem figyeltek volna arra, mi történik odalent a Brampton Hall tetőszerkezetével.
A háromszáz éves udvarház egykoron a vidék büszkesége volt, mostanra azonban a nyugati szárnyban úgy vált el a tapéta a faltól, mint egy unatkozó vendég a társaságtól, a kazán pedig olyan kiszámíthatatlanul működött, mint egy sértődött operaénekesnő. Lord Arthur Pendleton, a birtok harmincas évei végén járó, aranyszívű, de kissé szórakozott ura a dolgozószobája ablakánál állt, kezében egy kihűlt teáscsészével.
– A helyzet, Barnaby, kritikus – sóhajtott fel Arthur. – Holnap megérkezik Agatha néni. A táviratában azt írta, igazi, régi vágású angol karácsonyt vár, pulykával és egy tisztességes családi kísértettel. Különben felvásárolja a birtokot, engem pedig elküld valami unalmas diplomáciai posztra Dél-Amerikába.
Az idős komornyik méltóságteljesen meghajtotta ősz fejét, majd távozott, ám a tölgyfa ajtó zárja kissé akadozott, így egy ujjnyi rés maradt rajta. Pár perccel később Mary, a huszonéves, pirospozsgás szobalány teával közelített az ajtóhoz, ám megtorpant, amikor meghallotta a telefonba kiabáló lordot.
– Halló, Mr. Finch! – harsogta Arthur a recsegő vonalba. – Holnap estére feltétlenül itt kell lennie a tizenhetedik századi láncos kísértetnek! Minden egyes filléremet erre tettem fel! Ha nem lesz itt szenteste a szalonban, Agatha néni kitagad, és nekem nem marad más, csak a hideg falak és az üres asztal! Hozza el, kerül, amibe kerül!
A kagyló csattanva a helyére került. Arthur elégedetten dőlt hátra, biztosra véve, hogy a londoni műkereskedő leszállítja neki a híres, évszázadok óta elveszett családi festményt, A láncos kísértet-et, amelyért Agatha néni gyerekkora óta rajongott.
Az ajtó túloldalán azonban Mary halálsápadtan állt. Mivel mindent szó szerint értett, azonnal összeállt benne a kép: szegény Lord Arthur minden pénzét elköltötte, hogy egy igazi, láncos szellemet béreljen Londonból, amivel elijesztheti vagy lenyűgözheti a nagynénjét, miközben még vacsorára sem maradt pénze!
Mary lesietett a konyhába, és azonnal beavatta Barnabyt, valamint Mrs. Higginst, a terebélyes szakácsnőt. A hűséges személyzet egy emberként döntött: ha a hóvihar miatt a londoni szellem elakadna az úton, ők nem hagyják szégyenben a jószívű gazdájukat. Mary elvállalta a beugrást, Barnaby pedig kidolgozta a haditervet.
Másnap délután a hóvihar tombolása közepette megérkezett Lady Agatha. Lorgnette-ján keresztül végigmérte a fagyos hallt, majd a kandalló mellé telepedve türelmetlenül várta az estét. Eközben a mosókonyhában Mary két hófehér damaszt abroszba tekerte magát, a nyakába akasztotta a kút nehéz vasláncát, kezébe pedig a rézmozsarat és egy vas merőkanalat fogott.
Hat órakor két esemény történt egyszerre. A hátsó bejáraton betámolygott a térdig hóban gyalogló, csuromvizes Mr. Finch, aki egy hatalmas, viaszosvászonba csavart téglalapot cipelt. Barnaby éppen a pince felé tartott, és a sötét folyosón betörőnek nézte a befagyott bajszú idegent. Egyetlen határozott mozdulattal belökte őt a spájzba, ráfordította a kulcsot, majd lecsapta a főbiztosítékot.
A szalonban kialudtak a fények, a teraszajtó pedig baljóslatúan megnyikordult. Besuhant az alacsony, fehér jelenés.
– Húúúúú… – nyögött Mary vékony, remegő hangon, miközben összeverte a mozsarat és a merőkanalat. Klang-klang! – Én vagyok a… a tizenhetedik századi láncos kísértet!
Lady Agatha felvette a szemüvegét, és érdeklődve figyelte a produkciót. Mary azonban a dupla abroszon át semmit sem látott. Elbotlott a szőnyeg szegélyében, a nehéz kútlánc előrerántotta, és egy rémült sikollyal egyenesen Lady Agatha ölébe zuhant.
Ebben a pillanatban Barnaby visszakapcsolta az áramot. A szalonban vakító fény gyúlt, és ugyanekkor kivágódott az ajtó is: ott állt Mrs. Higgins egy sodrófával, mögötte pedig a spájz ablakán át kiszabadult, haragos Mr. Finch, aki diadalmasan tartotta maga előtt a kicsomagolt, aranykeretes festményt.
– Lord Arthur! – lihegte a kereskedő. – Itt a tizenhetedik századi láncos kísértet! De az a bolond komornyik bezárt a savanyú káposzta mellé!
A néma csendet csak a festményről lecsöppenő olvadó hó koppanása törte meg. Mary kikukucskált az abrosz alól, és elvörösödve próbálta kiszabadítani a kútláncot Lady Agatha kabátgombjából, miközben dadogva bevallotta a teljes igazságot: csak segíteni akartak, hogy ne maradjon szégyenben a lord az üres asztal miatt.
Arthur torkát meleg, fojtogató érzés szorította össze a személyzete hűségétől. Ekkor Lady Agatha válla rázkódni kezdett, és az idős hölgy olyan harsány, szívből jövő nevetésben tört ki, amilyet a ház falai harminc éve nem hallottak.
– Ez volt életem legcsodálatosabb karácsonyi előadása! – törölgette a könnyeit Lady Agatha, majd gyengéden megsimogatta Mary arcát. – Ilyen hűséges szívvel a királyi palotában sem találkozni. És te, Arthur, te gazember, eladtad az utolsó ezüstjeidet is ezért a képért, amit gyerekkorom óta kerestem!
Lady Agatha méltóságteljesen felállt.
– De most elég a kísértetekből! A kocsim csomagtartójában két láda francia pezsgő, egy hatalmas sült sonka, két fácán és egy hegynyi szilvapuding várakozik. Barnaby, terítsen hat személyre a nagy ebédlőben! Ma este senki sem szolgál fel senkinek: Mr. Finch, Mrs. Higgins és Mary is az asztalhoz ülnek. Holnap reggel pedig hívom a londoni építészt, mert tavaszra új tetőt kap a ház!
Egy órával később a Brampton Hall nagy ebédlőjében vidám nevetés és pohárcsengés töltötte be a teret. A főhelyen ott állt A láncos kísértet festménye, amelynek komor alakja mintha a gyertyafényben maga is elmosolyodott volna, miközben a régi ház megtelt azzal az igazi melegséggel, amelyet semmilyen pénzen nem lehet megvásárolni.
Mary Merriment
Author: Mary Merriment

Körülbelül tíz éve kezdtem el írni, kezdetben a fióknak, majd később lelki terápiaként. Alkotás közben szeretem szabadjára engedni a gondolataimat, mert vallom: „Az írás olyan, mint a főzés: tudod a hozzávalókat, de csak a végén derül ki, milyen íze lett.” Történeteimben előszeretettel idézem meg az 1920-as évek Angliáját klasszikus brit humorral fűszerezve, de közel állnak hozzám a mély mondanivalójú novellák és versek is. Bár szerzői oldalam még új keletű, hiszem, hogy az írás az önkifejezés és a belső béke legtisztább eszköze.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hét szóban szerelem

Te vagy a reggel első gondolata, az este legszebb, titkos mondata. Pedig megfogadtam, észnél maradok… aztán rám mosolyogtál és tessék, itt vagyok. Téged kereslek száz

Teljes bejegyzés »

Őszi Falevél keringő

Ma reggel táncra hívta a szél az erdő aranyruhás fáit, s egy rozsdavörös falevél elsőként bontotta ki szárnyait.   Utána száz, majd ezernyi társ, sárga,

Teljes bejegyzés »
Prózák
Nyári Tímea

A 03:33-as járat

A 03:33-as járat A hatos villamos acélkerekei úgy csikorogtak a Széll Kálmán tér nedves sínjein, mint egy megfáradt, öreg hangszer. Péter nem nézett a műszerfalra.

Teljes bejegyzés »