Pcsolinszky Kitty
Isten Orkesztrája
‹‹ Rêve Musical››
Érzem, talpam alatt lassan vékonyodik a talaj…
,,Az egzisztenciál nem mindig egy diadal!”
Teremts újra, Istenem!
Egyszer szeressék az Én Lelkem…
Nem… nem, ne várj tőlem komédiát!
Hisz úgy nemzettek engem erre a sorsra, mint a tragédiát…
Mi megpróbáltunk vitatkozni majd ez ellen tiltakozni,
Ekkor kezdtünk el a spleen fogalmán folyamatosan csak taposni!
Emlékszek egyszer boldog voltam,
Aztán megbotlottam!
S gondolj bele!
Milyen fájdalom pihegett testemben – lelkemben,
Mikor a nagyra becsült embereim elmentek…
Lidércfény a ködben!
Én megállok mögötted a csönddel.
Teátrál!
Teátrál.
Teátrál…
Azt ne mondd, hogy megálltál!
Óóó… hát mire valók kétségeim?!
Verses énekeim?…
Elbeszéléseim?..
Romantikus lámpaláz!
Téged a szereplés megaláz!
Szenvedést kaptál azért a zenéért, amiért reméltél…
Hát így utoljára szabad lesz egy táncra az élet csarnokában?
És komponálsz-e áriát a menny karzatán majd?
‹‹ Voilà! ››
Kicsit sem volna irónia?
Ha egy ismerős azt mondaná:
„Enyém már ez a Szimfónia!“
Lehullik egyszer az a lepel!
Akkor pedig távolodni vagy ölelkezni fog e két kebel…
Tudom!
Egyszer boldog voltam,
Aztán megbotlottam!
De most már végleg meghajoltam!
Mert mögöttem a te erőd van…
A lélek, ki minden bánatomat eloszlatta,
S az, aki majd minden könnyemet felcsókolja…
Author: Pcsolinszky Kitty
„ A művészeted a szívednek a fő része… Ám nem kérheted, hogy azt mindenki megértse!” Köszönöm, hogy alkotója lehetek az Irodalmi Rádiónak, és bemutathatom az én poétikus világomat: „Lehettek szkeptikusok, viszont szerintem az író, esetleg a költő az igazi grácia a színművészetben. Hát nem nagyszerű szemfényvesztés, hogy nevettetünk a komédiával, miközben lelkileg sírunk? S mikor az olvasók szemeinek patakjai apadatlanok a megírt tragédiától, a tollforgatók, olyanok, mint Én, épp szerelmeskednek? De ami valóban piedesztálra emeli a szavak kovácsát, az a következő: Eltitkoltuk az összes összetört, elmerengő darabjainkat, és le is tagadtuk őket. Csakhogy műveinkben visszatükrözzük azokat, úgy téve, a melankóliájuktól nem virrasztottunk át hajnalokat… Mi Bohém Melankolikusok! Művészek! Mi sosem virrasztottunk át értelmetlenül hajnalokat!” Az Irodalmi Rádiónál az alábbi antológiában jelent már meg írásom: Érd el a csillagokat! – Isten Orkesztrája («Rêve Musical») (vers)
2 Responses
„mögöttem a te erőd van…
A lélek, ki minden bánatomat eloszlatta,
S az, aki majd minden könnyemet felcsókolja…”
Tetszéssel és szeretettel: Rita
Köszönöm a kedves reakciót!
Szeretettel: Kitty