Pitypang

Pitypang

Geometriájában tökéletes, bonyolult és tiszta, mint ha minden alkotó részét egy láthatatlan kéz fűzne be. A természet legfinomabb szálaiból szőtt remekmű ő, az univerzum tudatos munkájának gyümölcse.

Magként az eget szeli, cinkosa a szél, szárnyán látszólag tehetetlenül sodródig pihekönnyű ernyőjével, mégis vezetett az út, amelynek végén megleli pihenését. Az aprócska mag ösztöne erős. Minden atomjában ott van a vezettetés, az élni akarás Istentől származó ajándéka. Ő a kezdet, a mag, mi a föld takarója alatt úgy pihen, akár az édesanyja méhében kuporgó magzat. Megfogan. Vékonyka erei gyökerekké lesznek, finom hálót szőve a talajt alkotó rögök közt. Kapcsolata a földdel egy szent szülő-gyermek kapcsolat, ahol a talaj az anya, napfény az atya, az ébredést követő ásításban meghasadó mag a gyermek. Kibontakozásában gyengének tűnik, a világegyetem iránti ősbizalom mégis arra ösztönzi, hogy harcba szálljon az életéért. A föld kemény rétegeit áttörve majd elnyeri méltó jutalmát, az átváltozását kísérő napsugarak éltető erejét.

A fénynyalábok símogatólag érintik az első aprócska hajtást. Feltöltik őt zsigeri boldogsággal, új ösztönöket ébresztve a koraesti szélben még reszkető növényben. Ahogy az első lélegzet átjárja minden sejtjét, tökéletes szimbiózisba kerül a világgal. Az oly összehangoltan egy ütemben lélegző rendszer röpke, múlandó, de nélkülözhetetlen részévé válik. A levelei által alkotott lassan kialakuló tőrózsa pontos mása lesz gyermeki fejlődésének. Recéiben ott a küzdelem, a törekvés, az élet forgataga, mely körkörös alakzatba kényszeríti növekedő növénytestét. Valahol az ösztöne legmélyén már sejti pitypang mivoltát, de nem tiszta még a kialakult kép. Csak valami ismeretlen, megfoghatatlan erő hajtja előre az áhított cél felé. Gyermek ő. Gyermek, kinek feladata magáévá tenni az élet működését, de még hiányzik belőle a finomhangolás, így hát bimbót hajt. A napsugarak kézen fogják e csodálatos tőrózsa közepén létrejött mit sem sejtő virágkezdeményt, s atyai szeretettel húzzák őt egyre magasabbra és magasabbra, mint egy serdülő gyermeket az édesapja egy szebb jövő ígéretében. Az egyre nyúló szár falai megtelnek fehérlő folyadékkal, mi keserű ugyan, de minden cseppjében az övé. A vére, a sava, a plazmája.

Amikor a levegő körülötte elég meleggé válik, megszületik a földi nap. Szabadjára engedi vidámsárga szirmait egy szemetgyönyörködtető szabályos korong formájában. A por, mi eme ragyogó szirmok közt lapul az ő reménysége. A saját pitypang hite, hogy rátalál a szerelem. Éjjel, mikor bezárja szirmait, álmodik. Minden aprócska lélegzetvételével jelen van e világban, s bár lüktetése az emberi szemnek láthatatlan, ő mégis létezik. Él és álmodik. Szerelemről álmodik, melyben kiteljesedhet és önmaga legjobb verziójává válhat. Serdülő gyermek ő. A fiatal immár majdnem felnőtt, akit az igaz szerelem reménye hajt, s ez a remény nem hal meg mindaddig, amíg napsárga szirmai közt egy napon porral teli apró rovar lábak nem landolnak. Akkor minden megváltozik. A fejétől a gyökerei hajszálvékony végéig átjárja őt a szerelem, s bár kedvese mindörökké láthatatlan marad számára, a tőle származó por egy életre megváltoztatja rezgéseit. Aurája színe az aranysárgából ragyogó fehérré változik, s a szirmok alkotta napkorongból halványszürke hold lesz. Anya lesz ő. Gyermekeit fétve nevelő, szeretetét száz csemete közt elosztó, szülőségében odaadó, gyengéd ám a legkevésbé sem gyenge Anya. Átalakulását a hold kíséri, hozzá lesz hasonló. Többé már nem a nap atyai sugarai fogják őt kézen. Bölcsen üldögél majd őszen, dús levélköre közepén, elérve magassága tetejét. Pitypang ösztönét tudatosan táplálja ama száz gyermek lelkébe, akik titkos szerelme gyümölcseként születtek e világra. Becsületesen, megkérdőjelezhetetlenül, önszántából végzi el szülői feladatát. Az őszülő pitypang anyai szívében így egy szeretetvezérelt zseniális tervrajz jön létre. Minden mag egy finom gömb, mely Fibonacci ritmusában gondolatként kapaszkodik a középpontjába. Összehangoltan, precízen a többi maggal kézenfogva, míg a szél meg nem szólítja őket.

Pitypang, pitypang, szólítalak téged,

Add nekem a gyermeked,

a kedveset, a szépet.

A forró nyári szélben útnak indul száz és száz új élet. Megannyi új remény minden apró magban. Magasra szállnak, millió és millió csillaggá válva az égen. Többé már nem a hold jelképét viselik, immáron csillagokként szórodnak szét a nyári égbolton. Ők az új kezdet. A mag, s miután a szél óvatosan földi bölcsőjükbe fekteti és gondosan betakargatja őket, megpihennek. Akár az anyja méhében kuporgó magzat.

Isten ajándéka vagy,

téged ő soha el nem hagy.

Te vagy a nap, a hold és a csillagok,

pitypang leszek én is, ha egyszer meghalok.

Author: Jandosek Alena

A nevem Jandosek Alena. Felvidéken születtem, egy aprócska határmenti faluból származom. Bár az anyanyelvem magyar, szlovák iskolába jártam, így a nagymamámtól tanultam meg magyarul írni és olvasni. Az első versemet apukámnak írtam nyolcéves koromban egy békebeli írógépen. Azóta is szűnni nem akaró szeretettel írom verseim, melyeket pár éve már a Versek Alenkától nevű oldalamon is megosztok az olvasóimmal. Prózával két éve próbálkoztam először, de úgy érzem, ebben a műfajban végre megtaláltam önmagam. Novelláim és elbeszéléseim nem csak hétköznapi történeteket dolgoznak fel, szívesen írok fantasy, sci-fi és spirituális témában is, ahol kitartóan kutatom az ember kapcsolatát a természetfelettivel. Örök útkereső vagyok. Egy, az életét habzsoló, javíthatatlan álmodozó. Hogy pontosan mit keresek? Mindig azt az aprócska valamit, amivel mosolyt csalhatok az emberek arcára. Elérhetőségeim: Jandosek Alena Budapest e-mail: alena.jandosekova@gmail.com tel: +36205012626 messenger: Jandosek Alena