50 négyzetméter boldogság
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Jászai Mari Tér és a Szent István Park szomszédságában áll egy kis zöld társasház. A társasház mellett mosoda és posta található. Itt éltem én. Egy kis garzon lakásban. Csupán 50 négyzetméter volt, kis teakonyhás, egy nagy terasszal, kis lépcsővel és régi lifttel. Öreg kedves nénik és bácsik éltek itt. A lakások kihalási alapon keltek el vagy leltek új gazdára. Tulajdonképpen ez nem is az én lakásom volt, hanem az övé. Én nem is laktam itt csak néha jöhettem ide, amikor Ö azt akarta, hogy legyek vele.
Amikor megtudtam, hogy nemcsak én vagyok neki azt hittem csak tréfál. Kiderült nem.
Ott élt a garzonban egy másik nő is. Oda tette le a ruháit, ahol 2 héttel ezelőtt még az én ruhám volt. Kiakasztotta a kis falra a képeit és elvitte a könyveket, amiket magányos óráimban ott olvasgattam.
Mert, amikor ő hívott és én mentem és néha nem volt ott így rám zárta az ajtót. Közölte, hogy majd 1 óra múlva jön és ott hagyott egyedül. Ott voltam a kis teakonyhába ültem és olvastam. Aztán elnyomott az álom. Álmomban mindig boldog voltam és együtt voltam vele. Aztán egyik nap meglepett egy angol szürke színű kiscicával. Azt mondta nekem vette. Azt hittem szeret engem. Tévedtem.
Szerettem ott lakni vele, ismerni akartam a történetét. A cica néha ott ült mellettünk, amikor meztelenek voltunk és halottam, amikor a mellkasán dorombolt.
Volt egy kedves öreg úr, aki néha feljött és hozott újságot és megkérdezte, hogy vagyok. Mindig öltönybe volt, kedves mosolya és szelíd hangja mindig meg nyugtatott.
Amikor közölte velem, hogy menjek el sírtam, megsajnált. Majd 3 éltünk tovább. Ő, én és a másik nő. A cicát eladta. Szomorúan teltek a napok, folyton bántott, kihasznált én meg hagytam neki. Mert szerettem.
Aztán rájöttem, hogy a lakást szeretem. Szerettem nézni a felkelő napot, ahogy sugarával megtörte a fényt. A Parkban ültem órákig és néztem a fákat. A teraszon hallgattam a madarak énekét. Néztem a Duna hullámzását és sirályokat, ahogy szállnak fel az ég felé. Szabad akartam én is lenni. Ott akartam élni az 50 négyzetméteres kis lakásban, de tudtam ő nem engedné.
Egyik nap szép csendben összepakoltam és elmentem, de ő nem tudja, hogy elvittem magammal egy könyvet is lakásból. Az a könyv a mai napig a polcomon van. Borítása ütött-kopott, de már az én könyvem lett.
Nekem ennyi maradt a lakásból. A könyv és az 50 négyzetméter boldogság.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

