Repülés.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Egyszer az ismeretlenbe, máskor az unizerzumba. Sose tudtam mikor be voltam lőve, hogy éppen hova fogok repülni viszont vágytam rá. Ismét, hogy lebeghessek. Hogy semmi más ne legyen csak a lebegés.
Imádtam ezt az állapotot. Pedig nem volt veszélytelen.
Egyszer azt hittem tényleg tudok repülni, hogy szárnyaim vannak és mint a madár el tudok szállni. Kimentem a teraszra. Ott felmásztam a korlátra és repültem, amíg a tűzoltók meg nem fogtak. Azt mondták mákom volt, hogy időben jöttek különben kizuhantam volna a hatodik emeletről.
Akkor kerültem be először az elvonóra. Tudtam én nem tartozom oda. Egy csupa szerencsétlen alak. Akik elveszítették a kontrollt. Én naivan azt hittem, hogy tudom uralni a kontrollt. Mekkorát tévedtem.
Az elvonón is állandóan lebegni akartam. Kerestem az erre megfelelő helyet és szert. Aztán kiengedtek. Azt mondták gyógyult vagyok. Mekkorát tévedtek.
Hazamentem. Kezdődött minden ellőről. Vagyis rosszabb lett. Ha nem repülhettem jött az izzadás, a rángás. Nyálaztam, mint egy zombi. Semmi se volt jó. Sehogy sem volt jó.
Repülni akartam, minél messzebb a földi léttől.
Aztán egyszer végre elrepültem. Nem tudtak megfogni.
Kizuhantam az erkélyemről és ott haltam meg a földön.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
