Ebben a korban az érzések talán már stabilak,
nem kell folyton mantráznod azt, hogy szeretlek, fontos vagy,
és mégis jólesik ezt újra, százszor is vallani,
az érzelmek tengerében szívünknek megmártózni.
Hallani, hogy még lobogva ég a szerelem lángja,
hogy azt még mindig táplálja vörösen izzó parázs,
hogy szeretlek téged és nem fontos soha, senki más,
mert a tüzet biz táplálni kell, ez nem lehet vitás.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
2 Responses
Kedves Rita!
Tetszett rövid, de velős tartalmat hordozó versed! Két igazságot is kimondtál, amivel egyetértek: Kortól függetlenül is lehet lobogó lánggal szeretni, a másik: a lobogó lánghoz tűz kell, a tüzet ehhez táplálni kell szintén kortalanul igaz!
Szeretettel
Tonió
Kedves Tonió!
Meglepett, hogy őszinte és szenvedélyes versemmel egyet tudtál érteni. Így igaz, hogy nem elég egyszer meggyújtani a tüzet, hanem tenni kell azért, hogy az folyamatosan égjen, amihez táplálni kell. Mivel a kis hétvégi házamban, ahová három évvel ezelőtt kiköltöztem a lakásból, van egy fa tüzelésű kályha, így akár ennek révén is igazságként tudom állítani, hogy bizony arra időnként rá kell rakni egy-egy nagyobb darabot, hogy ki ne aladjon, a meleg megmaradjon. Gyermekkoromban pedig mindenhol – legalábbis falun, ahol leéltem az életem – kályhával fűtöttünk, akkor arra szenet is raktunk, mivel télen éjszaka nem egyszer előfordult a minusz 20 fok is. Mivel ezek a telek már elmúltak, itt ebben a kicsi kis házikóban elég, ha csak fával fűtök. Ahogy a kályhában a tüzet, úgy kell táplálni az érzéseinket is. Nem csak a szerelmet, hanem a szeretetet, barátságot, emberi kapcsolatokat is. Ha nem ezt tesszük, akkor magányossá válunk, vagy azok maradunk. Az ember pedig társas lény, nem magányra, hanem szerelemre, szeretetre, barátságra, elfogadásra vágyik. Persze nem feltétlenül mindre, de ha nem remete, akkor valamelyik fontos számára.
Szeretettel: Rita