Ott, hol a fény megszületik,
nem harsog szó, nem zeng világ.
Csak halk rezdülés ,egy cseppnyi jelen,
mint hajnal előtt a csendes imák.
Az idő mit vitt el nem számít már ,
mert minden pillanat újra ölel.
A múlt nem börtön, csak emlékezet, Mi sokszor oly távol és mégis közel
Ott a szív, nem kérdez nem keres választ,
csak hallgatja, ahogy a lélek lép.
Mert dobbanásában ott van az út,
amin hazatalál végül a fény.
Nem kevés, és nem sok belőled,
csak vagy – ahogyan létezni kell.
Mint fa, ami bár lemegy a mélybe,
De ágai csillagokat érnek el.
Ott, hol a fény megszületik,
egy vagy a földdel, egy vagy az éggel
Ott megtudod végül, hogy bármit megéltél,
csak kapu volt neked …Egy új ébredéssel.
Author: Pálinkás Mónika
Hiszek a szavak erejében, a festmények csendjében és a lélek gyógyulásában. Íróként és festőként a belső világom lenyomatát keresem – emlékekből, érzésekből, napfényből és árnyékból szőtt történeteket. Első e-könyvem, az Emlékekből új csodák is ezt az utat járja be: hogyan formálhatjuk át a múlt sebeit gyógyító szavakká és új lehetőségekké. Az alkotás számomra út – önmagamhoz, másokhoz, és talán egy kicsit a csodákhoz is. Verseimmel és prózáimmal azt remélem, hogy elér valami abból, ami bennem rezdül – aki olvassa, érezze: nincs egyedül. Képeim és verseim egy része megtalálható weboldalamon: https://nikka-vilaga.webnode.hu/
2 Responses
„A múlt nem börtön, csak emlékezet, Mi sokszor oly távol és mégis közel”
Tetszéssel és szeretettel: Rita
Nagyon szépen köszönöm kedves Rita!