Ősz,hiszen Te már régóta a barátom vagy!
Sorsod az elmúlásban, akár az én utam.
Összekaparva emlékünk, annyi kincsünk van!
Egy életmű rajzolódik ki markunkban.
Sorstársam vagy a bánatos elengedésben.
Könnyfakasztó, árasztó, őszi esőzésben.
Lelkemben érett levélként nyíló öntudat
Hull most földre lágyan.S a fagy tör már utat.
Emlékszel, hogy csiviteltek fiókák régen
A kora-tavaszi,szép,felszálló reményben?
S hogy tört magának utat a bimbózó hajnal
Rügyfakasztó, boldog,és kitörő robajjal?
És a kanászt érlelő, vérpezsdítő nyárban
Miként tekintettünk bele a napsugárba?
Úgy simogatta ifjú lelkünket a meleg,
Ahogy anyja tekintete a kisgyermeket.
Szép volt, amit mi ketten mindeddig elértünk,
Hisz annyi változást,és fejlődést megéltünk.
Az aratásnak van most már itt az ideje.
Új palántáknak hagyni magunk mögött helyet.
S lám, ez ősznek is megvan a maga szépsége,
Érett, kiforrott, pompás egy egyénisége!
Hol legszebb szakaszában tündököl az élet.
„Szép vol! Igen, megcsináltuk!” árad belőle.
Így..az ősszel karöltve s elballagva lépek
Egy késő őszi, megfáradt naplementében.
Ideje már menni és elköszönni szépen.
Ősz hajammal ez őszi, levélhordó szélben.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
