A magány

 A magány az soha sem volt énnekem való,

kellett a szó, szép, jó, bátorító, biztató.

Ember vagyok, ezért vágyok embertársakra,

akik odafigyelhetnek olykor egymásra.

Sem remete, sem apáca nem vagyok/voltam,

érző lélek lakozik bennem, ez a múltam,

ilyen voltam és ilyen maradtam, míg élek,

emberektől mindig emberséget remélek.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

1
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Adorjányi Erzsébet

Amara tánca

Amara tánca Amara, a kicsi tündér Erdőszélen lakott, Egy nap ő a tölgyanyótól Ajándékot kapott. Varázsmedált, angyalkásat, Pont olyat mint ő maga, Mosolygós és jókedélyű,

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

csillagnéző…

  …onnan is tudhatom, hogy őszinte vagy, hogy énekelsz-e magadnak mellettem. meg, hogy vagy-e önfeledt, meg vidám, táncosmadár, borús felhő, nap-hold,  meg mindenféle természetű természetdarab.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Pedig…

Rózsa Iván: Pedig… A csúnyák általában irigyek a szépekre; A félig sem selejtek pedig a készekre; A buták többnyire utálják az okosokat: Pedig tanulhatnának tőlük

Teljes bejegyzés »