Négysorosok 6.

Öreg arab

Tevén ül az öreg arab

inkább az árnyékban marad

perzselte a nap melege

ebből lett most már elege

 

Görög váza

Mijen formás ez a váza

nagyon szép mintás a máza

értékes, hogy antik, görög

le ne ejtsd, mert össze töröd

 

Tavaszváró

Szól a madár: „nyitni kék”

milyen szép, ha kék az ég

meleget hoz már a szél

tél a tavasszal beszél

Andaházi Szeghy Lajos
Author: Andaházi Szeghy Lajos

Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pesti ősz

A pesti Ősz A pesti utca sebei mélyek voltak, de a Corvin köz torkában a szabadság makacsul kapaszkodott a macskakövekbe. 1956 november eleje volt. Az

Teljes bejegyzés »

Mikor a szilva megérett

Edit Szabó : Mikor a szilva megérett Tavasszal kivirul a természet, kertekben virágszirmok bomlanak, zöld levelek nyúlnak majd keményen, hogy minden termést körbe fogjanak. Védjék

Teljes bejegyzés »

Haldoklik világunk

  Világunk akkor lesz tökéletes s boldog, Ha nem kell meghúznod magad vagy elbújnod. Ha egy tálentum láttán majd elnémulnak, De nem kell elnémulnia álmainknak.

Teljes bejegyzés »

Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »