A metró morajlása,
Földalatti élet.
Ha felszállok én oda,
Szemem fürkészi a népet.
Pásztáz végig,
A végtelenségbe érve,
A metró kígyózó hosszán át,
Szemem könnybe lábad érted.
.
Megannyi hasonló illat száll,
Hajakat fújja a szél, akár a tied.
De hiába nézek, tekintek a mélybe,
Hiába is kereslek — hiába már érted.
Telefonom üres nem vár üzenet,
S a metró peronján senki sem integet.
A víztócsa is csak egy magányos képkeret,
Benne látom önmagam, önmagam nélküled
.
A metró morajlása,
Hangosabb mint valaha.
Zaja a szívembe,
Kegyetlenül belemar.
Emlékeim felszakítják a mellkasom,
Amint a megállókat újra elhagyom.
De a végállomáson már nincs kezdet,
Bárcsak megölelhetném a törékeny testedet
.
Vigyél vissza engem metró,
Vigyél vissza a múltamba.
Ahol az indulásnál majdnem,
Esetlenül felbuktam.
Ahol a nyüzsgés mellett is,
Egy ízes csókot loptam.
S a karjaimban érezhettem őt,
Vigyél vissza gyorsan.
.
2025.09.12
DB
Author: Deák Ádám
Nem vagyok több egy szokványos fiataltól, aki kedvére szereti formálni a szavakat és oly módon egymás mellé tenni őket, hogy annak elolvasása örömet jelentsen számára. Van akinek az úszás, a repülés vagy az extrém sportok jelentenek örömet, nekem a kerékpározás, a versek, az érzelmek és a természet. "A szem a lélek tükre" szokás mondani, azonban ha nem ismerünk valakit személyesen ezt nehéz egy kép alapján reálisan meglátni. A versek azonban olyan megnyilvánulások, ahol a lélek kommunikálhat a szavakban, a mögöttes tartalomban, a költői képekben, rímekben, de még az amatőr hibákban is. Öszintén örülök, hogy egy olyan közösség tagja lehetek ahol mindezeket megoszthatom, és talán még más számára is örömet szerezhetek egy-egy szófordulattal.
2 Responses
„De a végállomáson már nincs kezdet,
Bárcsak megölelhetném a törékeny testedet”
Vágyakozó szép soraid tetszéssel olvastam. Bizony vannak olyan időszakok az életünkben, amelyekbe szívesen visszamennénk.
Szeretettel: Rita
.
Köszönöm szépen, örülök hogy elnyerte tetszésed! 🙂