November

November, szürke, ólomszínű, lehangoló, 

Hűvös, de még inkább hideg napok hónapja. 

Sokak által nem kedvelt időszak. 

Novemberben a barátságtalan hidegben 

sokszor még a nap is,  

mikor a kakas erős hangja 

 hajnalban álmából felébreszti,  

fejét takarója mögül kidugja, s mikor látja,  

hogy milyen bánatos és hideg az idő,  

azt gyorsan a jó melegbe visszahúzza,  

s esze ágában sincs felkelni. 

 Egy ideig még alatta ott melegszik, 

de aztán mégis diadalmaskodik felette 

 a kötelesség tudata, s nem nagy kedvvel ugyan, 

 de előmerészkedik,  

és teszi, ami a dolga az égen. 

Egy idő után, csak egyre didereg szegény,  

 s ismét újra, ahogy ezt korábban már tette, 

vissza-vissza látogat  

a takaró kínálta meleghez, 

hogy ott tölthessen el, 

 legalább néhány percet.   

 

És, ha ezek után engem kérdezel 

számomra november mit jelent 

talán meglep majd válaszom: 

Mégis, a sok rossz ellenére, 

Nekem, november kedvencem, 

hisz e hónap tizenötödödikén volt a napja,  

mikor délután fél négykor, megszülettem,  

ezerkilencszáznegyvenhétben.  

Istenem, ó, de régen is volt.  

És mondom, hogy kedvencem, 

még akkor is, ha tudom,  

hogy ez a nevezetes nap is, 

olyan volt, mint a többi novemberi, 

borús, nedves, lehangoló, s igen hideg.  

 

És amint már mondtam, 

vagyok e hónap szülöttje,  

s, ez bizony jó régi történet,  

magam sem hiszem,  

hogy ez megtörténhetett. 

Pedig megtörtént,  

hisz íme itt állok, hús-véren, 

mozgok, beszélek, jövök-megyek, 

másszóval élek, létezem, 

s nem csupán, csak úgy, ide pottyantam , 

de világra jöttem, élek, s majd  

elmegyek egy nap, ha szólit a végzet . 

S ha elmentem,  

talán még  nyomot is hagyok, 

ha nem is többet, csupán egy cseppet,  

hogy éltem.  

Itt marad utánam a fiókban  

sok  versekkel telerótt lap, 

kiadásra várva. 

Talán, majd egyszer valahol,  

egy jószemű szerkesztő  

róluk tudomást szerez, 

s a kezébe került verseket  

ehelyezi oda,hol érdemük szerint  

helyük volna, talán egy antológiában. 

 

November a korai naplementék ideje, 

az a hónap, mikor szíve szerint  

a nap is már az égről korán eltávozna, 

 annyira egyhangú, unalmas neki 

ott fent maradnia a magasban. 

E hónap során  a nappalok rövidek,  

az esték hosszan elnyúlóak. 

Jól teszed ilyenkor,  

ha fogsz egy vaskos könyvet  

és menedékként elmerülsz, 

 a betűk varázslatos világában. 

Hosszú filmeket is ekkor nézzél,  

de óva intelek, kerüld azokat,  

melyek hóról, fagyról, hidegről szólnak. 

Netán, ha szereted a romantikát, 

és oly szerencsés vagy,  

hogy szobád kandalló melege  

teszi hangulatossá, 

s  már tűz lobog  benne,  

húzz kőzel hozzá egy kényelmes fotelt,  

lábad takard be jó melegen, 

 idönként húzd ki egyiket, majd a másikat, 

s tartsd közel a lobogó tűzhöz,  

hagyd, hogy a meleg alaposan átjárja őket, 

 s így teljes kényelemben elhelyezkedve, 

időnként kortyolgass , valami jóféle italt . 

 Gondolj vissza azokra az időkre,  

mikor még erőd teljében, s ifjú voltál.  

Merülj el, lubickolj azokban az emlékeidben, 

melyek oly kedvesek voltál eddig életedben. 

Majd, ha már eleget időztél a múltban, 

térj vissza a jelenbe, újult erővel , a mába. 

S, ha megérkeztél, és már újra itt vagy, 

s mindezek után, az ablakon kinézel ,   

már nem látod olyan  

reménytelenül elkeserítőnek 

még a külső világot sem. 

Fogd hát ismét poharad,  

kortyolgass belőle nagyokat , 

 ekkor megállapíthatod magadban, 

hogy minden rossz ellenére,  

mégis szép az élet, 

még akkor is, ha most, 

 november hónap napjait éled. 

 

És végül gondolj arra,  

hogy akármilyen hihetetlen most még, 

de lesznek, jönnek még szép napok,  

mikor a nap fent ragyog majd az égen,  

ami felhőtlen, s ragyogó kék lesz,  

és ekkor boldogan mondogathatod,  

hogy mily kellemes a tavasz,  

amit majd követ, s ami majd   

ugyanúgy eljő, a várva-várt forró,  

szép emlékekkel teli évszak, a nyár.  

 

                                                                    

 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „gondolj arra,
    hogy akármilyen hihetetlen most még,
    de lesznek, jönnek még szép napok,
    mikor a nap fent ragyog majd az égen,
    ami felhőtlen, s ragyogó kék lesz,”

    Kedves Tonió!

    Őszintén szólva én se szeretem a novembert, de idén másképp tekintek erre a hónapra, mert negyedik kis dédunokám születése várható akkorra. Igen, egy új élet világrajövetele ünnep, ahogy az volt a Tied is egykorom.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita!
    Köszönöm az lvasást.Egy új hozzánk közel álló élet világrajötte mindenkinek fontos esemény,kívánom, hogy dédunokád megszületését majd növekedését is még sokáig követni udjad!
    Üdvözlettel
    Tonió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Tíz évem

Tíz évem   Költői éveim… Hogy hogy kezdődött egy versem tavalyelőtt? Melyet így írtam meg, Egy késő nyári délelőtt.   Összefoglaltam akkor, Hol is állok

Teljes bejegyzés »

Tudod?

Tudod, mi a magány? Mikor már csak emlékeid víziós kivetülése marad a szobád falán… Mikor csak áll a telefon a kezedben, de nincs, kit tárcsázzál…

Teljes bejegyzés »

Csak

Csak olyanért aggódunk, akit szeretünk… akiről gondoskodni akar a szívünk! Author: Faragó Maia Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat

Teljes bejegyzés »

A múzsák társai

   A múzsák társai   A tinta feketén karcolja fel a halhatatlant.   Rím dobban száz versben, és táncot lejt egy gyönyörű könyv.   Száz

Teljes bejegyzés »

Bocsáss meg, kedves…

Bocsáss meg, kedves…   Bocsáss meg, kedves, hogy eltéved olykor lelkem, mint őszi szél a ködbe vesző rengetegben. Van, hogy távoli fények halkan hívogatnak, s

Teljes bejegyzés »

Menedék nélkül

Menedék nélkül   Ma megint eszembe jutottál egy lassú alkony peremén, mint mikor köd ül rá némán, – csak hallgatok a csend ölén.   Vártam

Teljes bejegyzés »