Megszámlált percek
Hédervára egy igazán apró község, de annál nagyobb titkok övezik történelmét. Ketrin sem tudta, hogy sorsa megpecsételődött azon a napon, mikor ide költözött. Nagy nap a mai Ketrin és Robert számára. A hédervári kastély szolgál esküvőjük helyszínéül. Impozáns épület, mely még az 1900-as évek elején épült. A legékesebb dolog mégsem maga az épület, hanem annak a parkjában tündöklő kocsányos tölgyfa. Sokan járnak a fa csodájára, hiszen nagy bölcsességgel bír a korára tekintve. Ez a tölgy már körülbelül 800 éve áll itt idővel, betegségekkel dacolva. Ugyan az idő foga rajta is nyomott ejtett, de csak annál különlegesebbé tette. Robosztus természeti csoda a maga 720 cm-es törzsével, óriási árnyékot adó lombkoronájával. A legenda úgy tartja, hogy aki a tölgyfa alatt nyugovóra tér annak az álmai valóságos jövendölések lesznek.
Ketrin életében eddig minden a tervei szerint alakult. A mai nappal egy újabb pontot is kipiálhat az életében, ez pedig az esküvő. A harmincat töltötte tavasszal így július végére tervezték az esküvőt Robinnal. Már a reggeli napsütés is elviselhetetlen forróságot ígért a mai napra. A nő homlokán verejték gyöngyözött, amit a hőség és az izgalom okozott. A kastélyban nyüzsgött az élet. Mindenki végezte a maga dolgát, hogy kettő órakor kezdetét vehesse a ceremónia. Az épülethez tartozó kert önmagában is lenyűgöző látványt nyújtott, de délutánra ünnepi díszben pompázott az is. Szaténnal díszített székek várták a vendégeket két oszlopban. Közöttük virágszirmokkal végig szórt út vezetett a rózsákkal befuttatott kapuig, ahol majd férjé és feleséggé válhatnak. Vészesen közeledett az ünnepség kezdete. A menyasszony egyre izgatottabbá és feszültté vált. Más, amikor csak tervezi az ember és más, amikor már feje búbjáig benne van a dologban. Ketrint nem csak a ceremónia lebonyolítása aggasztotta, hanem a körülöttük gyülekező sötét fellegek is. Gondolatait kopogás törte meg, majd nyílt is a szoba ajtaja.
- Készen állsz? – érdeklődött Ketrin édesanyja.
- Azt hiszem igen. Indulhatunk.
A vendégsereg állva várta a menyasszony érkezését. Robert a szertartásvezető mellett izgatottan figyelte közeledő jövendőbelijét. Minden szempár Ketrinre szegeződött. Alig engedelmeskedtek a lábai, azt hitte minden lépésnél, hogy összecsuklik. Hirtelen viharos szél támadt és a nap minden sugarát fekete felhők takarták ki a látómezőből. A meghitt pillanat hirtelen változott rettenetes zűrzavarrá. Egy óriási mennydörgés jelezte mindenki számár, hogy ideje lesz megfelelő menedéket keresni a vihar elől. A fejetlenség közepette Becki a kis yorki szuka is menekülőre fogta, míg a gazdája egy pillanatra szem elől tévesztette.
- Becki! Gyere vissza! – kiabált utána egy fehér kalapos hölgy, miközben kétségbeesetten nézte miként távolodik kis kedvence.
Becki éppen Ketrin lába mellett szaladt el, így nem is volt kérdés számára, hogy a kutya után ered. Neki is volt egy kutyája, így pontosan átérezte Suzanne ijedelmét. Menyasszonyi ruha ide vagy oda gyors tempóban a kutya után eredt, aki a park hátsó része felé tartott. A szél egyre erősebben fújt, szinte befeketedett az égbolt. Ketrin már majdnem utol érte a rémült kutyát, amikor az hirtelen irányt váltott és átszaladt az óriás tölgyfa törzsén tátongó lyukon. Régóta így állt már a fa, sokan ezért is csodálták. Jó néhány évvel ezelőtt a fa egyes részei korhadásnak indultak, de sok gondoskodó és hozzáértő kéz megszabadította a fát ezektől a részektől. Így keletkezett ez a rés a törzsén, amely akkora, hogy bárki átsétálhat rajta. Igazán különleges érzést nyújt. A nő nem gondolkozott egy pillanatot sem, Becki nyomát követve átvetette magát a fa törzsén. A ruha anyaga megakadt egy kiálló gallyban, majd megadva magát elszakadt. A nő átesett a fa túloldalára. Négykézlábra érkezett, így két kezével tompíthatta az esést. Ketrin újra talpon termett, csak sajgó végtagjai emlékeztették az előbbi hatalmas esésre. Mire feleszmélt a kutyának nyoma sem volt, de ami még aggasztóbb volt számára, hogy megváltozott minden körülötte. A nő óvatosan körbe kémlelt.
- Nem, ez nem lehetséges. Biztosan beütöttem a fejem. Képzelődöm. – mondta csak magának halkan.
Remegő léptekkel elindult a kastély felé, mely most üresen állt a szikrázó őszi napsütésben. Sem vendégek, sem dekoráció, sem nyári zápor nem zavarta meg az idilli békességet a kertben. Káprázatos látványt nyújtott most is Ketrin számára a hely, de borzongás töltötte el a lelkét. Belépett az épület hatalmas előcsarnokába, ami barátságtalanul sötét volt most. Eltűnt a nyüzsgés, a virágok. Eltűnt az élet.
- Hahó! Van itt valaki? – kiabált be a nő, de csak a csend válaszolt.
Ahogy szétnézett az egyik asztalon újságokat látott meg. Gyors léptekkel az asztalnál termett, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire. Számára ismeretlen magazinok hevertek ott egy kötegben, mikor kicsúszott közülük egy emléklap. Ketrin remegő kézzel vette fel, majd farkasszemet nézett a saját képével. Hangosan olvasta fel a lapon szereplő sorokat. EMLÉKEZZÜNK MEG SZABÓ KETRINRŐL, AKI 40 ÉVES KORÁBAN TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL ELHUNYT. A MEGEMLÉKEZÉS HELYSZÍNE: KASTÉLY KERT (ÓRIÁS TÖLGY)
Author: Ócsai Kitty
Úgy gondolom van, amit szavakkal nem mondhatunk el…erre van az írás. Írni a legféltettebb vágyainkról a félelmeinkről vagy a fájdalmunkról bátor dolog és még nagyobb bátorság kell, hogy ezt meg is osszuk másokkal. Ugyanakkor mégis szívmelengető a tudat, hogy ezzel akár másnak is adhatok, nem magamból, hanem az érzésekből. Megélni majd megírni egy szerelmet és halhatatlanná tenni a művészet által. Ezért érdemes élni igazán! Rólam nem kell sok mindent tudni. 30 éves vagyok, anya vagyok, edző vagyok, eladó meg egy kicsit katona is… néha el is veszem ebben a kavalkádban. De a lényeg, hogy nagyon szeretek írni, régóta írok és persze én is még a gimiben kezdtem a gagyi szerelmes versekkel. Ugyan volt egy nagy kihagyásom és 10 évig egy sort nem írtam, de ezt most igyekszem bepótolni. Mindenki szerencséjére megtaláltam az elveszett múzsám. Most már határ a csillagos ég és tovább.
