Örökké
Hamvas ajka úgy lebbent felém,
Mint láva lába, mint vágy s remény.
Cseresznyeárnyak marnak belém,
Lassan felizzok, vérem kemény.
Könnyed könnye kacag vállamon
Legurul róla és landol lenn
Mélyen valahol a combokon,
Hol kutjába gördül végtelen.
Kényes kéjjel kérte énemet
S én féltem, térdet érni, kérni.
Tortát gyalult lassan az élet,
Magányos fát nem kell dicsérni.
Két szép szeme úgy ragyog fején,
Ahogy a nap nem is remél
S alvadt bőrömön hatol elém
A szó, az örök szenvedély.
Petes H. László
Author: Petes H. László
Petes László néven születtem Gyöngyös városában, elmondhatom, vérbeli hevesi vagyok, hegyek, völgyek. Mégis máshová sodort az élet, jelenleg Érd városa a lakhelyem. Még tizenéves koromban kezdtem el verselni, meg is jelentem antológiákban, de a sors elvont kissé az írástól, más szép feladatok felé. Írtam így a fióknak... Pillanatnyilag egy új élethelyzet újra előhozta bennem a vágyat az írásra, mint egy szikra és megtaláltam az Irodalmi Rádiót ahol partnerek szerzeményeimre.
2 Responses
„Hamvas ajka úgy lebbent felém,
Mint láva lába, mint vágy s remény.”
Szenvedélyes soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm a véleményed, megtisztelő. Ígérem továbbra is teszek fel hasonlóan szenvedélyes verseket.
üdvözlettel: Laca