I. Minden csodát...
a fényben várok rád,
hogy átölelj...
emlékből éled
minden szó...
nyújtom kezem,
hogy elérjem,
mit őriz még
derengő valód.
a valótlant is
elhiszem, hinném,
hogy itt vagy,
a csendben megtalálsz...
tudom, hányszor
fájt már az elég,
mondtad: elmúlik majd,
minden, odaát.
a fény öleli tested,
nem tud szólni a szád,
míg fogom kezed,
elenged...
a világ megfordul
velem,
a világ kifordul
veled...
eltűnsz
a végtelen csendben,
mintha sohasem...
sosem lett volna ideát.
itt hagytad bennem
magad...
s magadból
minden csodát...
2023.10.03
II. Itt vagy velem...
régen
hiányodban borostyán
nőtte be szívemet,
most
gondolatban
itt vagy velem,
nem kell, hogy megjelenj.
szükséged nem kopogtat,
szívemen nem tátong nyíló ajtó.
nem áhítok.
mindenem megvan
a bizonyosságban,
hogy egykor voltál.
velem nagyon boldog voltál,
nagyon boldog voltam veled.
kedves voltam neked.
a Mindenséget adtad nekem,
a Mindenséget adtam neked.
és ez elég.
nekem elég,
mi megmaradt:
csöppnyi fény,
szeretet,
tengernyi remény...
2023.11.10
III. Emlékszel?
Apunak – minden ölelésed a szívemben maradt...
emlékszel?
lánykád voltam...
cserfes, táncos,
huncut tündér,
vagy nagyon komoly,
bújva karoltam nyakad,
kicsiny kezeim közt –
te voltál a fogoly.
emlékszel a hangra?,
mely lágyan szólított:
– Apa, itt vagyok...
oly édes volt
a nyakadba ugrás,
s kacagva csilingelt a visongás,
párnák közül, a szekrényből –
csaptam le rád...
gurultunk a hóban,
mert tél volt éppen,
várat építettél nekem a jégen.
megmentettél...
én mégsem menthettelek...
és voltál sárkány, nagyon erős,
el nem engedtél:
tüzet fújva, ordítva,
szorítva öleltél...
emlékszel?
mennyire...
de mennyire szerettelek,
mennyire... de mennyire
szerettél?
én igen.
2025.10.01
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
4 Responses
„itt hagytad bennem
magad…
s magadból
minden csodát…”
Szívet melengető sorok.
„mindenem megvan
a bizonyosságban,
hogy egykor voltál.”
Milyen jó, ha valaki így tud emlékezni, nem fájón, nem vádlón, hanem elégedetten.
„megmentettél…
én mégsem menthettelek…”
Sajnos ilyenkor döbbenünk rá, hogy mennyi minden, ami pedig végtelenül fontos számunkra, nem rajtunk múlik.
Egyik vers szebb volt, mint a másik.
Szeretettel: Rita
Nagyon szépen köszönöm, kedves Rita.
Az idő múlásával a fájdalom enyhül.
Szeretettel: Zoé
Megkapó minden szó, minden sor – párás tekintettel arra gondolok, milyen jó, akinek ennyi és ilyen emlékhalmaz adatik…
De nem irigykedem : abból építkezem, ami nekem jutott.
Megríkattál a végére, Zoé !
🌸🌸🌸
kedves Erzsébet, köszönöm.
ha e sorok megérintettek, visszaigazolás számomra, hogy érdemes volt kiírni őket.
üdvözlettel, Zoé