Átváltozás

Átváltozás

Monoton ritmust hallok –

A szívverésem visszhangzik bennem,

Vagy tán a tiéd az,

Mely még átverekszik a csenden.

A hideg föld őrzi lépted hangját,

Mint lüktető dob a túlvilágról,

Minden koppanás egy halk búcsúszó

Az elmúlt idők sötét homályából.

Halvány, de mégis bántó az emlék,

Mint rolón átszűrődő reggeli fény,

Mikor a világ még nem döntötte el,

Álom-e, vagy szertefoszló remény.

Árnyékot vetnek a sárguló lombok,

az árnyakban néha téged látlak.

Nem nézek oda – így nem kell látnom,

hogy útjaink örökre kettéváltak.

Egy idegen mosolyában élsz,

Mint el nem hamvadó szikra.

Csak egy halvány emlék,

Mely vidámságban köszön vissza.

Így élsz most is köztünk,

Mint tünékeny, láthatatlan szellem.

És emléked őrzik mindazok,

Kiknek szíve, ma is érted rezzen.

És néha látlak egy mozdulatban,

Egy köszönésben, apró kedvességben,

Egy szürke pocsolyában,

Egy pislogó lámpafényben.

És ott vagy tán az égen,

A Nap szétszórt sugarában.

A zöld erdő csendjében,

A folyó halk zúgásában.

Author: Dombovári Dániel

A verseim a méltóságról, az önreflexióról és az emberi kapcsolatok tiszteletéről szólnak. Őszintén és közvetlenül írok a lélek küzdelmeiről, a hitről és a reményről. Írásaimmal szeretném ösztönözni az olvasót az önvizsgálatra és arra, hogy a nehézségek között is érdemes keresni a szépet és a jót. Mindig ott bújkál bennem a változás. Nem félek tőle, mert tudom, hogy nélküle nincs megújulás. Azt szeretném, ha az olvasóim nem csak elolvasnák, amit írok, hanem éreznék is. Mert nekem az írás nem menekülés, hanem szembenézés és visszatérés ahhoz, aki valójában vagyok.