Molnár Julianna: Uram, taníts minket! – könyvbemutató

Molnár Julianna szerzőnk új könyvének bemutatásában közreműködtünk Pesterzsébeten, a Bíró Mihály utcai Könyvtárban 2025. november 19-én.
Jó volt látni, hogy – bár ez nem az első bemutatója volt a könyvnek – sokan eljöttek olvasóként és közreműködőként is, hiszen kedvelik alkotónkat és a könyvben megjelent verses imáit is.

Az esten közreműködtek:
– Oravecz Krisztina – a könyvtár vezetője
– Wolf Pál Péter plébános úr – a könyv ajánlójának írója
– Bacsa Ferenc – gitár, ének
– Katona Mária – ének
– Pánti Anna – ének
– Zsoldos Árpád és Adrienn – műsorvezetés és felolvasás
– Major Kriszta – felolvasás
– Németh Nyiba Sándor – felolvasás
– Sum Zsolt – felolvasás

Fotók a rendezvényről:

Az est meghívója:

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »

Híd a köd felett

Híd a köd felett   Hideg kövön tiszta lángok, Az esti csendben ég a múlt. A szélben halk imádságok, S közben minden elcsitult.   Megfáradt

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kaplonyi Dániel Attila

A világítótorony utolsó őre

  Előszó A tenger számtalan titkot őriz. Vannak történetek, amelyeket soha senki nem mesél el, és vannak fények, amelyek nem azért világítanak, hogy utat mutassanak

Teljes bejegyzés »