Esőnek indult. Aztán egyre sűrűbb lett,
vattapamacsokkal vívott a szél.
Hó vegyült bele az egyre ömlő vízbe,
de semmivé lett, mire földet ért.
A köztéri lámpák fehérlő fényében
tömzsi pelyhek kerengtek szüntelen,
és lassacskán mégiscsak megtelepedtek
a fűben és a járdaperemen.
Artúr és Hanna ül az ágon: két kicsi
gombóc tollaik mentén összeér.
A kopasz ágakon régi levelekből
nincs már fölöttük védelmező fedél.
Egymáshoz szorosan simulnak, a hideg
teher nő a vállukon, de mégis
úgy melengetik egymást, hogy az csak
ezüstpalást lesz fedetlen hátukon.
Nem tudja senki sem, hogy jött el a reggel.
A hóból itt-ott látszott maradék.
Üres volt az ág, Artúr és Hanna elment.
Talán oda, ahol akadt menedék.
Nélkülük kelt a nap és jött el az este
nagyon sok hosszú éjen-napon át.
Nem találta őket senki, pedig sok szem
kereste hideg elől zárt ablakon át.
Aztán jött egy enyhe márciusi reggel.
De a faágon most csak Artúr áll.
Hanna a törzs és ágak rejtette fészek
melegében két új kis életre vár.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.