Köszönöm, amit adtál, de mennem kell;
Nem várhatok többet szeretetedre.
Többet nem küzdök kettőnkért,
S várom a boldogság megjöttét.
Én nem haragszom, rád sosem tudnék;
De lehet még egyszer hozzád bújnék.
Esetleg egy búcsúcsókért,
Hol nincs fellettünk hóhér.
Kényszerrel, nehéz szívvel lépek tovább,
Tudva, nem én leszek a következő ,,fogás”.
Szívemben örökre helyed marad,
S végül mindkettőnk arat.
2025.11.19.
Author: Szebeni Zsófia
,,Szívem cafatjait szedegetem egyik kezemmel a földről, a másikban egy tollat és papírt tartok.” Remélem azokhoz fognak eljutni őszinte műveim, akinek szükségük lesz majd rájuk és segíthet rajtuk. Szebeni Zsófia Erzsébet, 2006. január 15.
Egy válasz
„Én nem haragszom, rád sosem tudnék;
De lehet még egyszer hozzád bújnék.”
Talán nagyon fájó lenne ez az utolsó ölelés, az utolsó mindig az.
Szeretettel: Rita