Szeress

Simogass, ahogy a hajnal
simít egy párás ablakot.
Figyeld, ahogy a szél susog
egy elfeledett dallamot.

Legyél te a hallgatásom,
mit nem törnek meg a szavak,
legyél bennem a szerelem,
ami nem kér, csak megmarad.

Ne siess el ebből a csendből,
míg lélegzetem hozzád ér,
egy pillanatban megértem,
mi mindenért éltem én.

Tudd meg, hogy a csend beszél,
sokat ér ez a pillanat,
mely végighalad arcodon,
és csókokat szór hangtalan.

Ne gondold, hogy a könnyeknek
nem marad nyoma a képen.
Az ég eggyé vált a földdel,
én is eltűnök a széllel.

Horváth Edina Anna
Author: Horváth Edina Anna

Horváth Edina Anna az Irodalmi Rádió szerzője. Dunaújvárosban születtem. Két csodálatos lányom van, és három édes unokám ragyogja be a napjaimat. Nem egész két év alatt elveszítettem szüleimet, azóta folyamatosan írom verseimet, novelláimat, 2025-ben 17 kötetben publikáltam, és magánkiadásban megjelent egy misztikus science fiction kötetem, Emlékek a Marson címmel. 2026. áprilisában megjelent A szív emlékei válogatott verses e-kötetem, és szerkesztés alatt áll Az emlékezés partján válogatott novellákat tartalmazó e-kötetem. Megtisztelő, hogy a Művész/ma Magazin, az Irodalmi Rádió, a Megszólalok Művészeti Magazin és a MIR - Magyar Irodalmi Rovat is közzétette írói és költői bemutatásomat. Irodalmi pályázatokon is részt veszek; a Holnap Magazin szerzője is vagyok, és a HELMA és a Marsbook Kiadó is jelentetett meg kötetében művemet. 2025-ben eddig megjelent művek (e-könyvek is), melyben szerepelnek műveim: ’Így írunk mi ’19. sz. kötet  /versek/ Holnap Magazin Kiadó  – 2025. március, Március kiemelkedő versei /vers/ Múzsák könyvtára -2025.április Szeretettel édesapámnak antológia  /vers/ Irodalmi Rádió Kiadója – 2025. május Árcédulás boldogság blogszerzők antológiája    Irodalmi Rádió Kiadó /vers/ – 2025. június Árnyékban és fényben antológia    /vers/  Holnap Magazin Kiadó –2025. június, Örök nyári pillanatok  antológia/novella és vers/ Múzsák Könyvtára   – 2025. július, Július kiemelkedő alkotásai Múzsák Könyvtára b- 2025. Szavak szárnyán /novella/ Múzsák Könyvtársa...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »