Maradj így, kérlek, beszéljen a csend.
Maradj meg annak, akinek ismerlek.
Nem használ semmi, csak a türelem.
Elfordulok, ha kell, s lopva sem figyellek.
Ma te se szidj meg, ne korholj, ne bánts:
ma fáj, hogy felettem szalad az idő,
ezért most bennem minden felemás;
legyek, aki ma csak úgy félretehető.
Kicsi vár, hét ajtó, hét lakattal.
Ez adatott meg mindig, mindenkinek.
Védő várárok, telve könnypatakkal,
s ha beszökik a fény, az is fehér és hideg.
Önvédelemből rakott vastag falát
sötét éjjel próbálva áttörni csak,
elcsendesítve a munka zaját,
s elvégezni, mire eljön a pirkadat.
Nem kell kulcs, az ajtók mögött nincsenek
titkok, mik érdeklődésre számot tartanak,
érdektelen minden régi kincs –
reggelre elrejtik az eléjük épített falak.
Egy új ajtó marad csak – egy nyolcadik,
más nem ömlik be rajta, csak tiszta fény,
a vár ura már nem sötétben lakik,
hanem a Nap kapujának a küszöbén.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.