Hát tedd félre a hólapátot,
helyette fürödj a fehér tengerben.
S ha várat is építesz vízből,
már érted, jó vagy mindenben.
Ha gyötör a lelked, s tűröd,
míg kicsi, aszott, fekete golyó lesz,
ne feledd:
a dió lehúllik , a hó elolvad.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Gondtalanság a hangodban. Vidámság a mosolyodban. Valóságod gondolatban, Kimondottan kimondatlan! Némaságod túl beszédes! Véleményed túl veszélyes? Feddhetetlen így személyed? Csak a lelkednek erős méreg! Kimondhatatlanul
Sosem teszem le a tollat, Lehet csak elrakom oldalra, Lelkemből egy darabot otthagyva, Hol boldogságom is porlad. Miért szomorúak a verseim? Valami nagyon kezd
Meszes tekintetről varjú vájt szemet Én csak egy arckép, a világ a keret Az összevarrt ajkaim mennydörögnének Ezeregy mosatlan, reszkető vétket. ~ Mint szobrász, művét
Rég írtam már, De megint neked írok, Ismét hozzád szólók. Úgy unom már! Miért nem tudlak kiverni a fejemből? Tán, mert nem is akarlak;
Vörösarany takarót dob az alkony, opálos fényben táncol a napkorong, Messzi vigalom hangja csendet borzol, konvojban indulnak a sétahajók. Köröttem holt kezek áldott nyomai, szép
Télbe dermedt a csend, reccsennek a tört üvegként úszó jégtáblák, Északi, hideg szelek a Balaton világát fagyba zárták. Fent vöröskék felhőn ül a nap, sugara
