AZ UTCAZENÉSZ
Két böhöm nagy pakkal érkezett a vonatra. Cuccait ott pakolta le, ahol én ültem, csak a jobb oldali négyes ülésen. Leült, velem átellenben. Alaposan megszemlélt, aztán átkéredzkedett hozzám.
Beszélgetni kezdtünk. Szép arcú, gesztenyebarna, magas teremtés volt. Méghozzá fiatal és hölgy! Hibátlan, fehér fogsorát nem lehetett nem észrevenni. Főleg, amikor elmosolyogta magát. Szépen artikulált, megfontoltan beszélt. Küzd, próbálkozik az életben, hol eredménnyel, hol a nélkül. Alig múlt harminc, a családban ő az első gyermek, még három követte. Csak az apa közös, mindnek más az édesanyja. „Apám sármos, jó humorú, nagy dumás ember, mindenkit levesz a lábáról.” mondta. Ő Sopronban él, anyám meg a ráckevei hév vonalán egy kisebb településen. Huszonévig voltak együtt. Anyám sokat tűrt.
Én is majdnem beleugrottam egy házasságba, három évvel ezelőtt, de még időben visszaadtam a jegygyűrűt és megszöktem. – mesélte. Egy orosz fiatalember akart elvenni, aki már be is volt jelentve anyámhoz, a kertes házunkba. Agresszív magatartása miatt gondoltam meg magam. Előttem volt a szülői példa, nem akartam úgy járni, mint ők. Nem bánom. Azt sem, ha egyedül maradok, csak jól érezzem magam a bőrömben. A csalódás mélyre vitt. Alig tudtam kilábalni belőle. Depressziós lettem. Hónapokig nem láttam értelmét semminek.
Akkoriban a Külügyminisztérium recepcióján dolgoztam. Nem éreztem jól magam. Valami fizikai munkára vágytam, bármire, csak becsüljenek meg és adjanak elfogadható fizetést. Takarítani jelentkeztem, egy budai vegán étterembe felvettek. Nem nagy, pont nekem való. Családtagok üzemeltetik. Egy hét után látták, hogy érdeklődöm a főzés, sütés iránt is. Rám bíztak néhány dolgot. Észrevették, hogy igyekezettel, milyen ügyesen végzem, így bekerültem a konyhára, egész komoly dolgokat alkotok már. Emberségesek mindenkivel. Ha kicsúszunk az időből a főnök is beáll rendezkedni, takarítani.
Albérletet cseréltem. Közel a munkahelyemhez. Itt biztonságban érzem magam. Van rács az ablakokon, meg a bejárati ajtón is. Az előző helyen féltem, hogy beugrik valaki. Inkább becsuktam az ablakokat. De nyáron, az éjjeli 30 fokban az borzasztó volt!
Mint korábban mondtam, egy jó másfél éven át értéktelennek éreztem magam. Az egyik hajnalban 4 órakor felébredtem. Csak ültem az ágyamban bambán. Egyszer csak azt mondtam:
-Na Edit, ez nem mehet így tovább! A kötelező munka mellett még kell valami mást is csinálnod, hogy pénzt keress, könnyebben élj, el legyél foglalva. No, de mit? Egyszer csak eszembe jutott, hogy egész jól tudok énekelni, gitárom is van. Két nap múlva elhatároztam, hogy próbát teszek a kelenföldi aluljáróban. Zenélni fogok, hátha sikerrel járok. Begyakoroltam 5 dalt gitár kísérettel. /Ekkor jöttem rá, hogy a nagy cucc egyike egy gitár. A másik táskában meg a tartozékok, kottaállvány, meg egyebek. /
El is mentem. A gyomrom görcsbe rándult, féltem és izgultam egyszerre. Letettem magam mellé a kis bögrémet és elkezdtem játszani. Mi lesz, ha megjelennek a rendőrök? Engedélyem az nem volt. Fütyültem az ilyenre. Daloltam és pengettem. A pénzecskék meg csak csörögtek a poharamban. Egy óra alatt hétezer forint gyűlt össze. Ez számomra siker volt és nagy öröm. Bekezdésnek nem is rossz! – gondoltam.
Azóta rendszeresen zenélek, hetente két alkalommal is. A rendőrök hagynak pénzt keresni. Ritkán kekeckednek. A járókelők rohannak. Ki erre, ki arra. Csúcsforgalomban nagy a jövés-menés. A kis bögrét egy bilire váltottam. Sokan jókat nevetnek rajta, én meg kacsintok egyet hozzá. A legnagyobb összeg, amivel megajándékoztak 100 euró volt! Repestem a boldogságtól! Azt sem tudtam, hogy pukedlizzem köszönet képen. Ott tartok már, hogy két óra alatt 25 ezer forint a becsorgó jövedelem. Most is az esztergomi ünnepség sorozatról jövök. Már nyilván vagyok tartva. Hívnak. A dolgok egyre jobbá lettek, majdnem két év alatt. Szélesedett a repertoárom is, valahogy helyre billentem.
Több az örömöm, egyre könnyebben élek.
Szeretem az utcazenészeket. Váratlanul különleges hangulatot teremtenek tereken, utcákon. Felidézik a múlt emlékeit, vagy lépést tartanak a jelennel. Jókedvre derítenek, esetleg megadják a nap ritmusát, dinamikáját.
Írta: V. Nagy Ágnes
Budapest, 2025. augusztus 3.
Author: V. Nagy Ágnes
V. Nagy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Négy-öt éve foglalkozom novellák írásával. Jó történet mesélőnek mondanak. Az életből vett aktuális információkkal szolgálok. Érdekes karaktereket jelenítek meg. Olyan szituációkat, amelyeket az emberek észre sem vesznek, de a végén mégis rácsodálkoznak. Többnyire egyperces formákban. Abban reménykedve, hogy e rohanó világban ennyi idejük még jut az írásaim elolvasására. Novelláim változatos témájúak, lekötnek, szórakoztatnak. Napi útravalónak is nagyon jók. Munkáim több antológia és irodalmi folyóirat is közölte már. Nyomtatásra készen áll az első kötetem.