Hópehely, a hermelin herceg egy hideg téli éjszakán jött világra. Születésénél ott bábáskodott az erdő összes lakója, s mert rögtön a szívükbe zárták a kis hermelint, azon kezdtek vitatkozni, hogy ki legyen Hópehely keresztszülője.
Henriett, Hópehely édesanyja a békesség kedvéért nem korlátozta a keresztszülők számát, így esett, hogy a hercegnek 50 keresztapja és ugyanennyi keresztanyja lett. A keresztszülők árgus szemekkel figyelték Hópehely minden lépését.
Bárhová ment, nyomában csapatostul vonultak a nyuszik, a nyestek, a nyusztok, a pockok és a görények, s folyton újabb veszekedések kezdődtek azon, hogy ki ringatja ügyesebben, ki altatja gyorsabban, ki öleli kedvesebben a kölyköt.
Csucsu, a dolmányos varjú és Gerzson, a galamb repüléskor számtalanszor összeütközött a levegőben, mert a kis hermelint figyelték, nehogy elessen és megüsse magát. Az állatok azon is versenyeztek, hogy ki tudja jobban felkelteni a kis hermelin érdeklődését: a mókusok makkokkal zsonglőrködtek, a vaddisznók szambát jártak, a görények rumbatökön játszottak, a hódok szaltóztak. Pömi, az őzike a patáival dobolt, Agáta, a szarvas az agancsain tobozokat egyensúlyozott, Toprongy a csóka pedig az emberektől elcsent kerékpár villogóval kívánt feltűnést kelteni.
Hópehely minden állat produkcióját tapssal és nevetéssel jutalmazta.
Közeledett a kis hermelin első születésnapja. Az állatok azon civódtak, ki fog a legszebb, legnagyobb és legmeglepőbb ajándékkal előállni. Henriett – megelégelve a veszekedést és bunyózást – elmondta, hogy szerinte a kis herceg számára a legszebb ajándék egy karácsonyfa lenne, hiszen egy éve a karácsonyfa alatt látta meg a napvilágot. Az állatok úgy döntöttek, feldíszítik az erdő legnagyobb, legszebb fenyőjét.
Pömi és Agáta karácsonyfadíszeket barkácsoltak, Praliné, a vaddisznó tobozfüzéreket készített, a hódok angyalka-és csillagfigurákat rágcsáltak a fatörzsekre.
Több állat úgy döntött, hogy ők maguk lesznek a karácsonyfadíszek. A mókusok egymás farkába kapaszkodva hosszú láncot alkottak és körbetekeredtek a fán. A hóbaglyok fejjel lefelé lógva függeszkedtek jégcsapokat utánozva. A pockok összegömbölyödtek, és a farkukkal rácsavarodtak a fa ágaira, így pont úgy néztek ki, mint egy-egy bundás díszgömb. Az alkotást Toprongy csóka koronázta meg, aki a kerékpárvillogót a dereka köré tekerve felcsücsült a karácsonyfa tetejére annak boldog tudatában, hogy ő a csúcsdísz.
A kis hermelinnek a lélegzete is elállt, amikor megpillantotta a fát. Örömében tapsolt és ugrált. Miután párszor körbetáncolta a fenyőt, odabújt Pömihez, és ragyogó arccal közölte:
– Tudod, Pömi bácsi, még sosem éreztem ilyen jól magam!
– Ennyire tetszik a karácsonyfa? – kérdezte Pömi.
– Az is nagyon szép. De az a legjobb, hogy együtt van a család!
Pömi tekintete végigsiklott a mindig spicces menyéteken, a villogó Toprongyon, a fejjel lefelé fityegő baglyokon, a bunyózó görényeken és a zsörtölődő pockokon, s elfogulatlanul megállapította:
– Rajtad kívül mindenki más letagadná, hogy köze van hozzánk! Ugye, srácok? – nézett kérdőn a többiekre. Azok egyetértően hümmögtek és bólogattak.
– Én biztosan letagadnám magamat! Az erdei rendőrségen rendszeresen meg is teszem! – helyeselt Grabanc, a görény.
Hópehely azonban csillogó szemmel, áhítattal suttogta:
– Pömi bácsi! Én ennél szebb családot el se tudok képzelni!
Az állatok döbbeneten néztek végig magukon és egymáson. Azután rámosolyogtak a kis hermelinre és mancsot mancsba, szárnyat szárnyba öltve boldogan énekelni kezdtek. Hópehely nem is sejtette, hogy ez volt a legelső éjszaka, amikor az állatok szeretettel figyeltek egymásra. És Hópehely azt sem tudta, hogy ott, a karácsonyfa alatt nem ő volt az egyetlen, aki igazi családot kapott ajándékba.
Author: Kurucz Tímea
Kurucz Tímea az Irodalmi Rádió szerzője. Született: 1978 Lakhelye: Budapest Időközönként előfordul velem, hogy mesét írok. Ilyenkor egy párhuzamos valóság nyílik meg előttem. Egy átformált univerzum, ahol a kicsit sem tökéletes, de nagyon is szerethető állatok, manók és tündérek szerves részei az emberi világnak, azon – szándékosan vagy éppen szándékaik ellenére – javítanak egy kicsit. Ezek a figurák ajándékozzák nekem az alkotás/együtt-alkotás örömét: meséim szereplői velem együtt türelmetlenül arra várnak, hogy a kisfiam (és minél több gyermek) megismerje és megszeresse őket, édesapám rajzai által pedig látható alakot öltsenek.
Egy válasz
Nagyon kedves, bájos, ügyes mese.