Erdei Karácsony

Egy vacogtatóan hideg decemberi reggelen Pömi, az őzike éppen azon törte a kobakját, hová húzódhatna barátaival együtt a téli szél, no meg a turisták által hátrahagyott hatalmas szemétkupacok elől, amikor talált egy szórólapot. Kíváncsian elolvasta, majd vidoran felkiáltott:

– Megvan! Pont erre van szükségünk! Be kell szereznünk egy mobilházat! Meleg, tiszta, kényelmes és tele van élelemmel! Nézzétek csak meg a képeket!

A többi állat érdeklődve nézte a szórólap színes képeit. Bólogattak.

– És honnan szerezzük be ezt a valamit? – kérdezte Csini, a nyuszi.

– Az erdő és a város között van egy pont ilyen. Csak egyszerűen eltoljuk onnan, ide!

Az állatok nagyon fellelkesültek. Persze nem volt könnyű dolguk: egy mobilházat több kilométeren át húzni-vonni, nagyon nehéz feladat, még akkor is, ha azt száz állat végzi.

Másnap reggel Alfonz úr, a mobilház tulajdonosa fütyörészve tartott a háza felé. A testvérénél töltötte az éjszakát, és a hideg időben alig várta, hogy végre hazaérjen, vegyen egy forró fürdőt és elnyúljon a pamlagon. Képzelhetitek, mennyire meglepődött, amikor nem találta a házát.

– Sok mindent elhagytam már életemben – motyogta -, de a házamat még soha!

Ekkor vette észre a seregnyi mancs- és lábnyomot. Kapizsgálni kezdte, hogy mi is történt. A nyomokat követve eljutott az erdő közepén lévő tisztáshoz. Amikor belépett az ajtón, nem mindennapi látvány fogadta:

A fogason hóbaglyok lógtak, a szekrények polcain és a fiókokban nyuszik, nyestek, nyusztok és görények heverésztek, a csillárokban csókák ücsörögtek. A könyvespolcon 30 pocok lapult ABC sorrendben (Aladártól Zebulonig), a bárszekrényben egy félrészeg menyét csuklott, teljesen részeg férje az asztalon táncolt. A szőnyegnek egy félig szunyókáló medve vallott épp szerelmet, egy aranysakál a lábtörlőt csókolgatta.  A fürdőben sem volt jobb a helyzet. A WC-csészében egy vadkacsa pancsolt, a kádban vidrák virgonckodtak, a mosdókagylóban egy kormorán aludt, a mosógépbe pedig egy mosómedve vackolta be magát. A franciaágyon egy szarvas durmolt, a kanapén két őz horkolt, szanaszét szórva ágak, széna és föld…

– Tűnés a házamból! Kifelé! Mindenki! – ordította Alfréd úr magából kikelve.

Az állatok szófogadóan elhordták a bundájukat és a tollazatukat, illetve a bőrüket és a páncéljukat. Golyhó, az alvajáró maci még most sem tért magához, csukott szemmel, angyali mosollyal a száján, egy kispárnát szorosan átölelve cammogott ki a szabadba. Alfréd úr gyorsan megszervezte a mobilház hazajuttatását, az állatok pedig egy kupacban, elkeseredve ücsörögtek a tisztás közepén.

Ekkor Pöminek újabb ötlete támadt:

– Építsünk egy igazi házat! Ami csak a miénk! Amit nem lehet elvonszolni innen!

A többiek egyetértően hümmögtek, és nekifogtak. A szarkák kiválasztották a megfelelő fákat, a hódok pedig kivágták és méretre rágcsálták azokat. Pömi és az álomszuszék Golyhó a tisztás közepére hordták az elemeket, melyeket a görények, pockok és madarak a helyükre illesztettek, rögzítetek. A vakolatot a nyuszik a tappancsaikkal, a menyétek pedig a farkukkal vitték fel a falakra. Amikor kész lett, betódultak mindannyian. A hely azonban szűkösnek bizonyult. Az állatok veszekedtek, lökdösődtek, torzsalkodtak. Pömi aggódva figyelte társait:

– Ki kell békítenem őket, rendet kell teremtenem. Talán ha elterelném a figyelmüket… – gondolta.  Azután már meg is született az újabb briliáns ötlet:

– Készítsünk karácsonyfát!

Az állatok újabb kemény munkába kezdtek. A hódok szereztek egy fenyőt, amit Pömiék bevonszoltak a házba, és az összes állat közreműködésével feldíszítették. Hogy mivel? Azokkal a „díszekkel”, amit Priusz, a szarka, és Enyves, a mosómedve szerzett be az erdőben szanaszét heverő szemétből, ritka igényes ízlésről téve tanúbizonyságot.

Amikor elkészült a fa, az állatok megilletődötten nézték. Mindenkinek más tetszett a legjobban: Snapszi görényt az üres sörösdobozok és konzervek fémes csillogása nyűgözte le, Sutyi, a hód a boaként körbe-körbetekeredő krumplihéjat csodálta, Zsömi pocok az ágvégeken csüngő banán és narancshéjak lelkes rajongója volt, Csini pedig közölte, hogy a csúcsdíszként pompázó színes reklámzacskónál életében nem látott még szebbet. Ágotának, a szarvasnak annyira tetszett a karácsonyfa, hogy kérésére fűszálakat ragasztottak az agancsára, majd őt is feldíszítették, különösen a teafilterek és a papír zsebkendők mutattak jól az agancsain.

Toprongy, a csóka úgy gondolta, kihasználja az ünnepi hangulatot. A mobilházból elcsent villogót magára aggatva a karácsonyfa felé repült, és zengő hangon megszólalt:

– Angyalka vagyok!

– Hú, de ronda angyalka vagy! – állapította meg Pömi.

– Az nem lehet. Az angyalkák szépek. Nagyon szépek – duzzogott Toprongy.

– Te kivétel vagy! – ebben nagy volt az egyetértés.

Toprongy arca felragyogott:

– Tehát elhiszitek, hogy angyalka vagyok? Egy csúnya angyalka?

– Igen – bólogattak az állatok.

Toprongy nagyon boldog volt. Énekelni kezdett. De megdobálták, ezért inkább méltóságteljesen villogva visszavonult.

Kopogtatás hallatszott.

– Valaki biztosan be akar pofátlanodni közénk! – mondta Pömi dühösen. – Elküldöm!

Kinyitotta az ajtót.  Henriett, a hófehér hermelin állt a ház előtt.

– Bocsáss meg Pömi, hogy zavarok, de annyira hideg, szeles éjszaka várható…- mondta, halkan, szelíden.

– Te nem jöhetsz be! Nem segítettél megépíteni a házat, úgyhogy maradj csak kint! – harsogta dölyfösen Pömi.  A háta mögött a többi állat is helyeslően mormogott. Henriett szomorúan lehorgasztotta a fejét és megfordult.

– Igazatok van. Bocsánat. Majd keresek egy szélcsendes helyet, ahol világra hozhatom a kicsinyemet…

– Kérlek ne menj el! – Pömi egyetlen ugrással Henriett mellett termett.  – Átadom a helyem! Jó lesz nekem kint is. Neked és a kicsinek most sokkal nagyobb szükségetek van a melegre.

Henriett mosolyogva, óvatosan belépett a házba. A többiek a karácsonyfa alatt készítettek neki vackot, minden kívánságát lesték. Néhány óra múlva megszületett Henriett gyönyörű kisfia: Hópehely, a hermelin herceg. Mindenki meghatottan nézte a kis jövevényt. Pömi ekkor jött rá, hogy a többiek már nem veszekednek, csodálatos módon mindenki kényelmesen elhelyezkedett, megtalálta a helyét.

– Hogyan is hálálhatnám meg nektek a kedvességeteket? Bárcsak én is segíteni tudnék valamiben! – mondta elérzékenyülve Henriett.

– Már segítettél – válaszolta Pömi. – Tudod, mi építettünk egy házat fából. Te pedig varázsoltál belőle egy otthont. Egy otthont, ahol sok jó állat kis helyen is elfér, és ami tele van szeretettel…

 

Kurucz Tímea
Author: Kurucz Tímea

Kurucz Tímea az Irodalmi Rádió szerzője. Született: 1978 Lakhelye: Budapest Időközönként előfordul velem, hogy mesét írok. Ilyenkor egy párhuzamos valóság nyílik meg előttem. Egy átformált univerzum, ahol a kicsit sem tökéletes, de nagyon is szerethető állatok, manók és tündérek szerves részei az emberi világnak, azon – szándékosan vagy éppen szándékaik ellenére – javítanak egy kicsit. Ezek a figurák ajándékozzák nekem az alkotás/együtt-alkotás örömét: meséim szereplői velem együtt türelmetlenül arra várnak, hogy a kisfiam (és minél több gyermek) megismerje és megszeresse őket, édesapám rajzai által pedig látható alakot öltsenek.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Versek
Veress Zita

Barlang nélküli ember

Hál’ Istennek nincs sár! A keményre fagyott keréknyomokat a hó is belepte már. Úgyhogy félni nem kell! Van takaró. Finom, puha, ragyogóan tiszta. Nem túl

Teljes bejegyzés »

Vadrózsa

Bájos virágát nem kötheted csokorba. Nyurga száron szirmait a szél fodrozza. Nehézkes megfogni a virágkelyheket, mert átkozott tettéért tüskéssé lettek.   A szentcsaládot egykor ölébe

Teljes bejegyzés »

Tavaszi álom

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott, mágikus térben lógnak emlékfoszlányok. Bútorok ma porlepett deszkadarabok, alig-alig akadnak valós vonások.   Látogatóba csak a madarak járnak, kísértenek,

Teljes bejegyzés »

Ősrégi torony

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott, mágikus térben lógnak emlékfoszlányok. Bútorok ma porlepett deszkadarabok, alig-alig akadnak valós vonások.   Látogatóba csak a madarak járnak, kísértenek,

Teljes bejegyzés »

Nyár a réten

Tikkasztó hőség volt, perzselt napsugara, valós nyári idill a táj hangulata . Csendesség takarja a fullasztó határt, úgy áll a lég, mint ahol még szél

Teljes bejegyzés »

Kikeletre várva

Ám a tavasz közelsége lelket fűt, töri szirmát az érzés, léte megnyűtt. Kint kopasz ágak közt köd a hódító, jeges illatárra szólhat meghívó.   A

Teljes bejegyzés »