Légy magyar!

Légy Magyar!🇭🇺

Ha ünnepel a magyar, azt szívéből teszi.
Országát, a magyar földet egyként élteti.
Kiknek számít ez a vérrel átitatott nemzet,
Mi szent földjén hősöket szült, kitartásra nemzett.

Hol a bátorsàg és vasakarat szabadságot hozott,
A magyar zászló büszkén lengett, hiába volt kopott.
Hol a magyar összetartott és fellázadt a hazáért,
Közös célként megküzdöttek az igazságnak szaváért.

Hát légy magyar! Igazi, ki hittel új célokat érhet el,
Ki ellensége előtt soha, csak is az Isten előtt térdepel.
Ki áldást küldött a hazánkra, szabadságot, békét,
Rabságtól és háborútól védi meg a népét.

Ezt a büszke magyar népet, mi erősebb, mint azelőtt,
S mint őseink, mind együtt vallják, hogy „A Haza minden előtt!”🇭🇺

Adorjányi Erzsébet
Author: Adorjányi Erzsébet

Adorjányi Erzsébet vagyok, Vértesacsán élek. A természetjáráson kívül nagy szenvedélyem az írás, mely már gyerekkorom óta kísér. Szeretem a verseket, novellákat, újságcikkeket, de néha 1-1 dalszöveg is papírra kerül. Álmodozó típus vagyok, ez gyakran visszatükröződik írásaimon, amiket rengeteg optimizmussal fűszerezek. Sokáig a fiókban gyűjtögettem az alkotásokat, majd 2013-ban megjelent első könyvem, melyet később még 3 követett. Írói oldalamra, valamint egy közismert magazin oldalára rendszeresen töltök fel írásokat, verseket. Különösen örülök az Irodalmi Rádió felkérésének, szívesen csatlakoztam szerzőik sorába, bízva abban, hogy sok örömet szerzek a kedves olvasóknak.

1
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »

Megadott szavakkal próza

Erzsébetnek szeretettel!   Megadott szavak: hangya, gyöngyvirág, kályha, kapanyél, rigó, farkas, városnézés, metrólépcső, luftballon, hegedű. Kedves Barátnőm! Bár régen váltottunk egymással eszmecserét, túl sok minden

Teljes bejegyzés »