–Hűha, most már igyekeznem kell—nézett az órára Ágota. Meg ígérte kisunokájának Eszternek, hogy ott lesz az iskolába érte, hamarabb is mint szokott, mert, ma péntek van és hamarabb is ellehet jönni. Előző nap este érkezett, hiszen Esztinek szülinapja lesz, bizony őt a Mikulás hozta, szokták mondani viccesen. Gyorsan összekapta magát és Lottikára a kis kutyájára pillantva, neki is odavetett biztató szavakkal mondta, hogy-már is indulunk picim, tudod Esztikéért- A kis kutya, mint mindig odaadó kis szemeivel és a kis farkinca gyors mozgatásával, jelezte leplezetlen örömét. Tudta, nagyon is tudta, hogy hová a nagy igyekezet, hiszen, nem az első eset volt már ez.
Az utca, csendes és kihalt volt, sehol senki, a borús idő miatt, pedig szürkés, barátságtalan és sötét. De, nem zavarta őket, mert a szívük vidám volt és boldog. Nemsokára találkozni fognak, és újra együtt lesz az elválaszthatatlan kis kutyás trió. Ágota, szinte mosolyog, mert előző este érkezvén, kevés időt tölthettek együtt, igy alig várta már, hogy láthassa kis unokáját. A kis Lottikutya is fürgén kapkodta apró kis lábait.
Egyszer csak, szinte a semmiből, két kutya jelenik meg tőlük pár méterre, Lottikára fókuszálva. Ágotának rossz érzése támad, ezért gyorsan felkapja a kis nyolchónapos kutyáját, és a feje fölé emelve próbálja védeni. Az egyik, egy staffordshier bullterrier, aki már elsőre is a „főnöknek” látszott, a másik egy szelídebbnek kinéző sárgás-vöröses bundájú kutya, körülbelül egyforma marmagassággal. Ágota próbált nyugodt maradni, hiszen találkozott már ilyen kutyával és nem történt semmi baj. Volt, amelyiket meg is simogatott.
De most, ez valami más volt…a staffi kétlábra állva, Ágota háta mögé kerülve, szinte fej-fej magasságban, lihegett a füle mellett, és erőteljes állkapcsával harapva kapta le Lottikát az aszfaltra. Amikor Ágota utánanyúlt, hogy ismét felvegye, a kutya elkapta a jobb, alsókarját és el nem engedve marcangolni kezdte. Ágota, pillanatok alatt éles fájdalmat érzett és kétségbeesetten sikoltozva segítségért kiáltott. Elviselhetetlen fájdalommal érezte, hogy alkarjának alsófele, miután a kutya végre elengedte, lelógna, ha a kabátúja nem tartotta volna össze, ezért térdre rogyva, ösztönösen próbálta egyszintben tartani. Fel akart állni, de nem tudott, mert, ha egy pillanatra is elengedte volna a karját, elviselhetetlen fájdalommal érzett. Közben, látnia kellett a pármétert futni tudó kiskutyája esélytelen szembefordulását, harcát, a másik kutyával szemben, ami csak kétségbeesett ugatásban nyilvánulhatott meg. És, egy darabig sehol senki…majd jött egy pár autó egyik irányból is, majd másik irányból is, de szépen kikerülve őket, lassan tovább haladtak, megállás nélkül…most már tényleg azt hitte, hogy a fájdalmat is csak álmodja…azt a női arcot, aki egykedvűen nézett le rá, az autóablakán keresztül, talán soha nem felejti el…
Majd kis idő elteltével, megjelent egy fiatalember hangosan kiabálva, mindkét kezében valami kapa, vagy ásónyéllel, melynek következtében, de főleg a fanyél, fenyegető tartása volt az, amire kutyák végre elfutottak. Később, már többen összegyűltek a segíteni akaró emberek is, akik mentőt, rendőrséget hívtak…
Kórház, azonnali műtét…
Ágota nagyobbik fia tudott leghamarabb a helyszínre érkezni, rémülten, teljes kétségbeesésben, aki a műtét végéig ott volt mellette. Késő este volt már mire a korterembe került. Csak nézte a fehér falakat, és még mindig nem tudta felfogni a történteket…ha bezárta, ha kinyitotta a szemét, a fehér falakon, vagy bármerre nézett is nézett, az események darabokra hullva ismétlődtek…már nem tudott sírni…testileg, lelkileg mélységesen összetörve zuhant, egy mély rémálomba…
Még másnapra sem tisztult kis az agya…csendes síró hangokra ébredt…majd lassan, de még kábultan tért vissza a valóságba…és a fehér falakra, kivetitődni látta, az agyában keletkezett, hangtalan ordító „MIÉRT…miért, miért?! …
Hatalmas fájdalommal reménykedett kiskutyája életben maradásáért, aki közben klinikára került…mert úgy, ahogy a mentők, rendőrség sem termettek rögtön a helyszínen, az Ő kiskutyája sem tudott, azonnali orvosi ellátásban részesülni.
csörög a telefon…és most szembesült azzal is, hogy alig tudta a kezébe tartani… a bekötözött, roncsolódott jobb alkarjából, fémnyársak álltak ki…
-Összekészítettem neked mindent, amire csak szükséged lehet, Tamás majd viszi! ha valamire szükséged van hívjál! -mondja a menye, Emese.
-Jó, jó köszönömszépen…és Lottika?!- Csend…-ma reggel elment…volt a halk válasz.
Ágota szíve ismét feljajdúlt…maga előtt látta, azt a kedves kis önzetlen pofácskát, a vidámságát, majd, ahogy tehetetlenül néznie kellett a nyöszörgő, védtelen kis életet, és még csak megölelni sem tudta… azt a sok-sok örömöt, végtelen szeretet nyújtó, drága kicsike kis testet…aki ott nyöszörgött sokkos állapotban…akit most nem tudott magához ölelni és becézgetve, simogatva megnyugtatni…
Ismét lenézett a bekötözött, fémnyársakkal összefogott karjára…most nézte meg figyelmesebben…szörnyű látvány volt, de mégsem találta ijesztőnek…elfogadta…majd meggyógyul. Az orvosi vizitkor, nagyon együttérzően közölték vele, hogy lesz még egy műtét. Miután kutyaharapásról van szó, fennáll a fertőzés veszélye, ezért rizikósfaktorba tartozik ezért, későbbre halasztják a tartósin betételét.
Ágota mindent, beletörődve elfogadott. Mit is tehetne mást… a karja fájdalma, szinte jelentéktelen volt már a műtét után, a szíve fájdalmához képpest… összetörten, a megszakadás határán volt… csendesen, magába mélyedten próbálta elfogadni, a felfoghatatlant…
–
Author: Szendrei Ágnes
Szendrei Ágnes vagyok, festek és írok is. Ez egyáltalán nem ritka a festők világában, szinte ikertestvérnek is mondhatnám az én szempontomból. Egy pár éve, adtam a fejem írásra, ami valószínűleg bennem lakkozott már a serdülő korban, mert már akkor is szerettem kis történeteket papírra vetni. Pár éve megjelent már két könyvem is. A továbbiakban is kedvem van novellákat írni, sőt, talán még könyvet is. Voltam irodalmi színpados is, mert az előadó művészet is vonzásában tartott egy darabig. A Facebook oldalamon felolvasó sorozatot indítottam a könyveimből. A közelmúltban pedig az Irodalmi Rádió Grundon porondján olvastam fel egy novellámat, valamint a tavalyi antológiában is szerepelt egy írásom. A továbbiakban is elhivatottságot érzek az írás irányában.