Nagyon szeretem a virágokat.
A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb volt az utcánkban, és kora tavasztól késő őszig mindig nyílott benne valamilyen pompázatos virág.
Anya egész életében fáradhatatlanul nevelgette, gondozgatta, ápolgatta őket, és olyan odaadással és szeretettel gondoskodott róluk, akár csak a saját gyermekeiről. Kérdésemre, hogy miért vesződik velük ilyen sokat, hisz amúgy is bőven akad munka a hatalmas veteményeskerttel, a háztartással és a családdal, mindig ez volt a válasza:
- Sose feledd lányom, a virágok meghálálják a gondoskodást!
Ezt a bölcsességet akkor, gyerekfejjel értettem is meg nem is, de az tény, hogy magam is nagy rajongója lettem a virágoknak az évek során. Persze ezt nem is lehet csodálni. Kislány koromtól fogva gyakran segítettem anyának rendben tartani a virágos kertet, és engem is elmondhatatlan büszkeséggel töltött el, hogy a miénk a legszebb az egész környéken. Órákon át el tudtam gyönyörködni a virágok szépségében és törékenységében, miközben egyik illatos rózsát szagolgattam a másik után.
Aztán teltek-múltak az évek, jómagam is felnőttem, férjhez mentem. A békés, vidéki kertes házból elkerültem a zajos városba, egy harmadik emeleti lakásba.
Sajnos, kedvenc virágaimat nem vihettem magammal, de az irántuk érzett szeretetemet igen. Az új lakásomat is szobanövényekkel raktam tele, és az erkélyen is mindig díszelgett valami a ládákban. Évekkel később már én oktatgattam az időnként mellettem szorgoskodó kislányomat arra, hogy a virágok mennyire hálás növények, és milyen széppé teszik az otthonunkat.
Ez jutott eszembe akkor is, amikor pár évvel ezelőtt, egy áprilisi délutánon megálltam az egyik bevásárló központ közelében lévő virágos standnál. Gondoltam, veszek néhány palántát az erkélyládákba. Mivel előző évben a muskátli cserben hagyott, és elég gyorsan tönkrement, ezért gondoltam, most inkább a bársonykával próbálok szerencsét.
Gondosan ki is választottam a megfelelő palántákat, és már épp a pénztárhoz akartam lépni, amikor még egy sóvárgó pillantást vetettem a színpompás muskátlik felé is. És akkor megláttam őt…
Ott volt, szerényen elrejtőzve a különböző árnyalatú futó és félfutó rokonai között. Egyszerű, rózsaszín szírmai szinte eltörpültek a mellette virító, bordó, fehér, cirmos, bíbor és egyéb harsány színű virágok mellett. Ugyanakkor mégis olyan vidám, olyan élettel teli erős növénynek tűnt, hogy valósággal megszólított engem. Már nem is gondolkodtam, csak cselekedtem:
- Még ezt a szép rózsaszín muskátlit is kérném – emeltem ki a többi közül a cserepet, és letettem a palánták mellé az asztalra.
- Biztos, hogy ezt szeretné? Hisz ez csak egy közönséges muskátli, és még csak nem is futó – kérdezte csodálkozva az eladónő, aztán rámutatott a kínálatra: – Annyi különleges, szép futóm van most, biztos, hogy nem szeretne esetleg inkább azok közül választani?
- Nem, köszönöm. Nekem ez tökéletesen megfelel, és éppen az a jó benne, hogy nem futó – nyugtattam meg a kedves árust, miközben arra gondoltam, hogy előző évben éppen az összes drága futómuskátlim ment tönkre, így jobb, ha az idén nem is kísérletezem velük.
Vásárlás után nagy örömmel vittem haza a szerzett kincseket, és azon nyomban munkához is láttam. A bársonyka palánták az erkélyládákba kerültek, a rózsaszín szépség pedig egy nagyobb cserépbe. De ügyetlen voltam, és ültetésnél véletlenül letörtem belőle egy hajtást, amin már virág is volt. Sajnáltam kidobni, ezért egy kisebb cserépbe tettem a leesett darabot, és ugyanúgy gondoskodtam róla is, mint az anyanövényről.
Meg is hálálta, mert egy-kettőre gyökeret eresztett, és újabb hajtásokat is hozott. Amire elérkezett az anyák napja, már két nagy, gyönyörű virág is pompázott rajta.
Édesanyám boldogan vette át tőlem a jeles napon, miközben apa dohogva jegyezte meg:
- Jaj, lányom! Miért hoztál ide még egy virágot? Hát nincs elég belőlük kinn a kertben, és itt a teraszon is?
Összenevettünk anyával, és szinte egyszerre mondtuk ki a választ:
- Virágból soha semmi sem lehet elég!
Anyánál aztán a tőlem kapott rózsaszín muskátli még szebb, még hatalmasabb lett, és a következő évben már több cserépnyi bujtást is hozott.
Csak ámultam és bámultam, amikor következő tavaszon egy látogatás alkalmával felfedeztem őket a teraszon.
- Milyen szép lett itt nálad ez a muskátli! Alig ismerek rá – mutattam a cserépre, amelyben a legnagyobb növényen öt hatalmas virág emelte fejét büszkén a magasba. – Látszik, hogy jó kezekbe került. Sajnos, az enyém elpusztult, nem tudtam rendesen átteleltetni.
- Vagy csak nem gondoskodtál róla elég szeretettel – mondta anya mosolyogva, miközben kezembe nyomott egyet a friss bujtások közül. – Talán majd ezzel több szerencséd lesz.
Igen, a muskátlival valóban az is lett. A visszakapott növény szépen megnőtt, megerősödött és gyönyörű virágokat hozott, mint hajdanán. Meghálálva a gondoskodásunkat egész nyáron át díszítette az erkélyünket.
De sajnos, nem sokáig tarthatott az újra éledése miatti örömünk, mert anya váratlanul megbetegedett, és ereje napról napra fogyni kezdett. Következő nyáron, amikor már menni sem bírt, gyakran kiültettük a teraszra, kedvenc virágai közé, hogy gyönyörködhessen bennük! Nem csak a színpompás muskátlikban, de a teraszra felfutó bordó és égőpiros rózsáiban is, amelyeknek édes illata valósággal elbódított mindenkit.
Vékony, ráncokkal barázdált arca olyankor mindig kisimult, miközben elszenderedett a nyugágyban. Legtöbbször még mosolygott is álmában. Ki tudja? Talán rég elvesztett ifjúságáról álmodott, és azokról a csodás pillanatokról, amikor még együtt ültettük és gondoztuk a virágokat a kertben és a teraszon.
Egy éve már, hogy anya utoljára láthatta csodás virágait, köztük a rózsaszín muskátlit is kinyílni. Hiába küzdött, sajnos, a betegség erősebb volt nála, és végül legyőzte.
Idén a szokatlanul nagy meleg miatt nem is tettem vágott virágot a sírjára. Pedig lett volna mit kivinnem a kertből, amelynek rendben tartása most már teljes egészében az én feladatommá vált. De azt is tudtam, hogy csodálatos rózsái pár óra alatt úgyis elhervadnának a vázában.
Persze azt sem akartam, hogy csak művirág legyen a lefedett sírján, így gondoltam, szerencsét próbálok a rózsaszín muskátlival, és kiviszek egy cserepes növényt a legszebbek közül. Aztán hinni sem akartam a szememnek, amikor egy forró hét után végre ismét kijutottam a temetőbe.
A növény a pokoli hőség dacára is élt és virult, és bár néhány levele elszáradt már, azért még három, nagy virágot is hozott. Gyönyörű, erőteljes, szép fejeket, amelyek eszembe juttatták azt a csodás pillanatot, amikor először beleszerettem. Pedig akkor még csak nem is sejtettem, hogy ez az egyszerű kis muskátli, egyszer majd ilyen hálás lesz nekünk a gondoskodásért, és túlél minden viszontagságot.
Olyan erős, és elpusztíthatatlan maradt, akár csak az édesanyám iránt érzett szeretetem, amely az idő múlásával sem veszített erejéből, és mélyen gyökerezve, örökké a szívemben él!
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
