Térkép és iránytű

Megmutattad, hogy valójában ki vagyok,
felfedtél nekem ismeretlen utakat,
S a gát alól szólamok versbe áradnak,
delelő pontjára emelve a napot.

Előttem haladsz, mint mágneses tájoló,
mely az irányhoz a kapukat is feltárja,
Botló lábam navigálja a homályban
szavad, mely a nyers rögökön fénykapcsoló.

Fénnyel telt a holt kanyarulat világa,
fejemben új tervek és versek születnek,
Ritmus s kötődés majd múltat feledtet,
és látom: köd már nem ülepszik a tájra.

Végre visszataláltam: sorsom feloldoz,
s a vakon futó útkeresésnek vége,
Rendeltetett cél űz be a sűrűségbe,
hogy jótettel feszüljek a vad világhoz.

K. L…-nak, Budapest, 2026. május 12.

Sütő Ágnes
Author: Sütő Ágnes

Budapesten születtem, jelenleg is itt élek. Egész életemben a kultúra ölelésében éltem, gyerekkorban a sok regény bűvöletében, később pedig azért, mert munkahelyem közel 40 évig az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) volt, ahol 10 évig irodalmi jogdíjat fizettem ki íróknak, költőknek, 30 évig pedig zenei jogdíjak felosztását végeztem. Verseket barátok biztatására 2024. év szilveszterén kezdtem el írni, ezt megelőzően néhány, fióknak írt mesén, karácsonyi versen kívül semmit nem írtam. Verseimből idén (2025-ben) néhány megjelent antológiákban, első verseskötetem 2026 év elején fog megjelenni, de már a második kötethez is vannak verseim. Az elmúlt 10 hónapban közel 250 verset írtam. A versek számomra a szellemi aktivitást jelentik, olvasni is szeretem mások verseit, a sajátomban pedig leírhatom az érzéseimet, véleményemet. Nem utolsósorban kapcsolatot biztosítanak hasonló érdeklődésű emberekkel. Igyekszem a versekkel kapcsolatos tudást is pótolni, ehhez különböző forrásokból szedem fel az ismereteket, továbbá egyes kortárs költők weboldalát, illetve facebook oldalát is követem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kvantum-szerelem

Egy térben élnek, egy pontján a percnek, de van köztük egy mély, holtteres mező, Egymás után vágyakozva, hűs csendben, csak vakon szerethet a férfi, s

Teljes bejegyzés »

Térkép és iránytű

Megmutattad, hogy valójában ki vagyok, felfedtél nekem ismeretlen utakat, S a gát alól szólamok versbe áradnak, delelő pontjára emelve a napot. Előttem haladsz, mint mágneses

Teljes bejegyzés »

Foncsor és hamu

Ott állok … az előszobai tükör előtt. A foncsor repedt, a tükör torz, arcom töredezve látom, szemem öregkékké fakult, homlokomon hideg árnyékok gázolnak át… keresztül-kasul.

Teljes bejegyzés »

361°

Nem történik veled semmi jó, az élet nem hív élni téged, fejed lehajtod, mint vihar után a búzaszál, ami megadta magát a szélnek. Nem látod

Teljes bejegyzés »

A körhinta

A körhinta   Hangos zene szól a vurstliból, melynek mai napig megbecsült dísze a Schäftner-féle körhinta. Zárt épületében forog-forog a hinta, melyen különböző játékokra lehet

Teljes bejegyzés »