Orson nadrágját porolgatva feltápászkodott és miután szeme hozzászokott a hajnali félhomályhoz, óvatosan körülnézett. Egy temetőben ébredt. A tegnapi lövöldözés után nem csodálkozott volna, ha a pokol valamelyik bugyrában találja magát. Drogfutárként mi másra számíthat az ember? Eddig profi módon, hideg fejjel dolgozott, de tegnap félrecsúsztak a dolgok. Furcsa módon nem is bánta volna, ha vége lenne a dalnak. Szinte vágyott a bűnhődésre.
De leginkább azt szerette volna, hogy kitörölje az utolsó tizenhét évet az életéből és visszaforgathassa valahogy az idő kerekét. Nem volt nap, hogy ne gondolkodott volna a sors rejtélyes útjain. Ha nem indultak volna el azon a szépnek ígérkező, de végzetessé vált napon a szüleivel kirándulni, akkor máshogy alakult volna minden. Ha legalább egy kicsit előbb vagy pár perccel később indultak volna haza az öreg furgonnal, akkor a részeg kamionos nem hajtott volna beléjük. Őt nem vitték volna árvaházba és nem csináltak volna belőle, az összetört kamaszból egy kőkemény embert. De a túlélésnek ez volt az ára. A kis medvebocsból, ahogy anyja becézgette, félelmetes grizzly medve lett. Amikor kidobták a felnőtt életbe, az alvilág gyorsan rátalált. Nem volt sok választása és jól megfizették, amiből hamarosan egy kis tanyát vett magának, valahol az isten háta mögött, távol mindentől. Idővel aztán jött a csömör, utálta magát azért, ahogy a pénzt keresi. Szeretett volna kiszállni, de még nem találta meg a módját. Vagy talán most jött el az esély? Zúgott a feje és semmit sem értett.
−Vajon miért nem dől a vér a mellkasomból, mikor egy hatalmas lyuk tátong rajta? És miért csak én bóklászok itt egyedül? Hol a fenében vannak a többiek, akiket én lőttem le? ─ Orson fejében egyik kérdés jött a másik után, de mind válasz nélkül maradt.
Mintha egy homályos álomban bolyongana, amiből szeretne felébredni és hazamenni végre Árnyékhoz a farmra. Már vagy öt éve, hogy odavetődött hozzá valahonnan, csapzottan és éhesen. Ő lett az egyetlen élőlény, akit Orson lassacskán beengedett az életébe. Elválaszthatatlanok lettek ők ketten, a magányos medve meg a kóbor eb. Egy lépést sem tudott tenni a birtokon anélkül, hogy a kutya ne követte volna. Soha nem kötötte meg, tudta, hogy el nem mozdulna otthonról. Őrzi a tanyát és várja Orsont.
−Haza kell jutnom! De, miért nem érzem a testem?
Tépelődéséből egy közeledő alak zökkentette ki. Lehet, hogy a temetőőr, gondolta. Ő talán segít megoldani a talányt, hogy mi folyik itt.
−Uram! Bocsásson meg! − szólította meg Orson.
− Maga mit keres itt? − lepődött meg a hirtelen hangtól az aggastyán.
−Fogalmam sincs! Teljesen meg vagyok zavarodva. Úgy örülök, hogy erre jött valaki. −hadarta és legszívesebben megragadta volna az öreg úr karját, nehogy egyedül maradjon megint.
−Tudom, furcsán hangzik, ne ijedjen meg, kérem, de azt hiszem, hogy engem meglőttek. Nézze! Itt egy lyuk a mellkasomon, ami furcsa mód nem vérzik! Ugye ez csak valami rossz álom? Nem értek semmit és ez rohadtul idegesít! De a legnagyobb baj, hogy a kutyám egyedül van otthon. Haza kell jutnom hozzá, nehogy baja legyen. Öreg szegény és csak rám számíthat. Segítene, kérem?
−Őszintén szólva én sem értem a dolgot, mert a mai transzport már órák óta megítéltetett és elvileg mindenkit elszállítottak a helyére. De, várjon, mindjárt utánanézek, hogy mi történt.
−Utánanéz? De, hát ki maga?
−Én fiam, Szent Péter vagyok.
− Uram, Jézus! Akkor én meghaltam?!
−Legyen erős fiam! Ez mindenkivel megesik.
−Viccel, ugye? Különben is, mit keresne Szent Péter a temetőben?
−Tudod fiam, a munkakörömbe beletartozik, hogy ellenőrizzem, minden lelket elszállítottak-e a Földről a megfelelő desztinációra. Ha itt bolyong valaki, annak bizonyára nyomós oka van.
Azzal a palástja alól elővett egy tablet-et és keresgélni kezdett, majd hosszan olvasott valamit.
− Igen-igen, már látom is! Orson a neve, nemdebár? Nos, fiam…magát a pokol második bugyrába kellett volna vinni, de változás történt a megítélésében és át kell irányítani a szállítólevelét az angyalok felé.
−Az angyalok felé? Ezek szerint a mennybe kerülök? − egy pillanatra felcsillant Orson szeme, de hamar elkomorodott −Attól tartok, hogy itt valami tévedés történt. − Egyik lábáról a másikra állva toporgott, miközben kiszakadt belőle a gyónás − Tudja Uram, én nem voltam igazán jó ember. − A földet bámulta, rá sem mert nézni az előtte álló szentre. Még mindig zavaros volt minden.
−Nyugodjon meg Fiam és higgye el, a Főnök azt jobban tudja! No, kivételesen elárulok valamit, ha nem idegeskedik itt nekem − az öregúr barátságosan megveregette Orson hatalmas vállát és már mondta is − Azt olvastam az előbb az Égi Harsonában, hogy érkezett valaki az Úr színe elé, akinek az volt az egyetlen kívánsága, hogy oda kerüljön, ahova ön. Azt hajtogatta, hogy magának csodálatos szíve van és minden jót, amit a Földön megélt, csakis magának köszönhet. A Főnök teljesíteni akarta a kérését, de mivel nem küldhette azt az áldott jó lelket a pokolba, ezért magát irányította át. Érti már? Na, aludjon vissza jóember, aztán nemsokára a Paradicsomban ébred. Kell egy kis idő az adminisztrációra, de sietünk, mert Árnyék már órák óta el nem mozdul a kapuból és csak bámulja a felhőkön érkezőket.
−Azt mondja, Árnyék? – Orson szeme tágra meredt és hirtelen izgatottság lett rajta úrrá− Ez a kutyám neve! De, ez nem lehet ő, mert sehova nem megy nélkülem, ebben teljesen biztos vagyok!
−Nos, ha jobban belegondolunk, ma éjjel se maga nélkül távozott − simított végig hosszú szakállán az öregember. Orson döbbent arcára lassan földöntúli mosoly ült ki. Végre mindent megértett. Egy darabig még kémlelte az eget, aztán álomra hajtotta a fejét a legközelebbi sírhanton.
−Nohát, nohát, ilyen is ritkán fordul elő − ingatta fejét mosolyogva Szent Péter és gyorsan eltűnt, hogy mielőbb teljesítse az Úr akaratát.
Author: Matulányi Zsuzsanna
Mennyiszer ábrándozunk arról, hogy mi mindent fogunk majd csinálni a saját örömünkre, ha végre egyszer lesz elég időnk. Aztán amikor ez megadatik, kicsit tanácstalanul nézünk körül, hogy most akkor merre is induljunk tovább. Vajon megtaláljuk és ki merjük nyitni azokat az ajtókat, amiken keresztül beléphetünk az egykori álmaink világába? Szinte fényűző luxusként élem meg, hogy végre sokkal több időm van olvasni és ízlelgetem, próbálgatom ezt az új korszakot, amiben elkezdtem foglalkozni az írással is. Nagy élvezettel találok ki történeteket és teremtek karaktereket, sorsokat. Mindezt megkoronázza, ha vannak olvasók, akik megtisztelnek az érdeklődésükkel és a történeteimmel kellemes perceket tudok okozni számukra. Köszönöm, ha Te is köztük vagy!