Élet

 

Amikor szemetekbe nézek,

mikor csendben valamit mesélek,

ha érzem,szívetek valamit megértett,

igen, akkor velem van az Élet. .

 

Ha búcsúzóul hirtelen átöleltek,

tudva,ez a vég,s nem a kezdet,

és én minden rosszat elfelejtek,

igen, akkor velem van az élet.

 

Mosolyotok erővel borít be mindent.

Elhozta a Földre az Istent,

mikor utoljára lelkembe néztek,

igen,akkor bennem van az Élet.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


HITTEM .

HITTEM. úgy néz ki, az idő kijátszotta a lapjait, vártam sokat csendesen , azt hittem szeretetben , és minden borult, feltárult a titok .  

Teljes bejegyzés »

FONTOSNAK HITTEM.

FONTOSNAK HITTEM.   őszinteségem taszított a magányba hittem , bíztam ,vártam , bizalmat adtam . így sem kaptam választ elfogattam alázattal.   jól álcázott szavak

Teljes bejegyzés »

BIZALOM .

BIZALOM. FOTÓ:Telkes Vivtória.   rád szállhatok minden alkonyon már nem félek te is az ég felé tekintesz én pedig ott élek.   te vagy a

Teljes bejegyzés »

Prédára várva 

Egy rókát láttam Sárgás szemmel, a csendben most is figyel Prédára várva.   Most is figyel, nem ereszt el, Sárgás szemmel majd’ bekap. Marna belém

Teljes bejegyzés »

Megint nyár   Megint nyár jön  és szirmok hullnak, ajtónk előtt a rózsák nyílnak. Édes illata száll  a szélnek,  csak te nem jössz , hiába

Teljes bejegyzés »