Külcsín vagy belbecs

Nagymamám mindig arról mesélt,
Nem a szépség fő erény.
Mikor gyerek voltam,
Eme mondatával nem foglalkoztam.

Felnőtt fejjel, ebbe a világban,
Vajon mennyit számít a külvilágnak?
Szépség vagy erényesség?
Érték vagy felszínesség?

Borítója alapján vesszük a könyvet?
Vagy számít, amit belülről rejt?
Ha elolvastam, már pontosan tudom,
A borítója csak másodlagos dolog.

Ismerd meg az embert,
Utána kevésbé fontos a külleme.
A szépség elmúlik, a fiatal megöregszik.
A jelleme az, ami az embert előre viszi.

Külcsín vagy belbecs?
Mi az, ami boldoggá tesz?
Egy szép arc, egy drága ruha,
Vagy ha valaki a lelkedet gondozza?

Nekem az a véleményem,
Inkább a lelked legyen rendben.
Az arcod kipingálhatod,
Ha belül a jellemed egy roncs.

Hallottam már olyat,
Hogy egy alma kívülről egy csoda,
Belülről meg a romlás rajta.
Lehet egy ember is szép,
Ha belülről meg olyan, mint a penész.

Fogadd meg a tanácsom,
Lelked legyen piedesztálon.
Nem a külső a mérvadó,
Az úgy is halandó.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Barátom a természet

  Azért jó a természetben sétálgatni, Mert ott senki nem fog téged hibáztatni. Hibáztatni, bántani és megalázni, Nem kell a tetteidet megmagyarázni.   Senki nem

Teljes bejegyzés »

GRISETTE BARÁTAI

Ami a ‘A négy kék alatt és fölött’ c. antológiából kimaradt JANKA  CICÁJA Sétál Nagyi Jankával a parkban  mit találnak apró cicust borzaskát cicamamát nem

Teljes bejegyzés »

A Zenész vágya

Sötét van. Hűvösen vibrálnak a csillagok. Lassan zuhanni kezdek a mélybe. A távolban falánk kohók ébrednek gyémántot köhögve. A bolygók gyűrűi üllők, amin vén gondolatok

Teljes bejegyzés »

Tanévnyitó

Szeptember elsején nem tudok úgy felébredni, hogy ne gondoljak az iskolába induló gyerekekre. Hiába nem nekem szól már a csengő, hiába nem kell sietnem, névsort

Teljes bejegyzés »

Az elhívás

Az ablakokon függönyök, a redőnyök szorosan lehúzva. Az ajtókat bezárták. A közvilágítás egészen hajnalig működik, eltompítva az este fényeit. Csak pár kóbormacska nyújtózik a még

Teljes bejegyzés »