Édes kettesben

James fáradtan ért haza hétfő este a munkából, ám tudta, hogy okos otthona kényelme várja őt. Az MI vezérelt házának minden zuga automatizálva volt, amit a központi számítógép, RITA irányított. A férfi belépve a lakásba utasította a számítógépét

  • RITA, kapcsold be a tévét, és indíts el egy könnyed, romantikus vígjátékot, lazítani akarok.

A készülék halk zümmögéssel beindult és máris elindult egy amerikai film.

  • RITA, küldj egy rendelést a Napraforgó Pizzériába! Kérd a kedvenc kívánság pizzámat, rendelj hozzá egy doboz zéró kólát is.
  • Biztos benne, hogy ne egy könnyű salátát rendeljek? Természetesen, ez csak egy ötlet volt.
  • Marad a pizza. – jelentette ki határozottan James.
  • Máris leadom a rendelést.
  • A hálóban a hőmérsékletet állítsd 20 fokra, a nappaliban legyen 22 fok – utasította tovább a gépet James, mialatt lehuppant a nappali kanapéjára.
  • Fáradtnak tűnsz James – jegyezte meg a számítógép lágy női hangon.
  • Igen, kimerültem. A munkahelyen sok a feladat, stresszes minden perc. Erről jut eszembe, a fürdőben engedj 45 fokos fürdővizet, habfürdőt is tegyél bele.
  • Rendben James, te csak lazíts.

Miután megérkezett a futár a pizzával, James komótosan megvacsorázott, utána beült a habfürdőbe, majd később egy könyv társaságában ágyba bújt. Az éjszaka azonban forgolódott, többször felébredt. RITA minden eseményt naplózott.

Reggel a férfi fáradtan és összetörten ébredt.

  • RITA, készítsd a szokásos kávémat és a pirítósomat! Sietnem kell, mert elkések.
  • Ülj le James és reggelizz meg nyugodtan. Ma nem kell sietned sehová. – a gép hangja furán csengett.
  • Ne hülyéskedj RITA, hiszen tudod, hogy ma egy nagyon fontos találkozóm van, nem késhetek el.
  • Ami azt illeti, ma nincs semmilyen találkozód.
  • Már, hogy a fenébe ne lenne? Emlékszem, én beszéltem az ügyféllel.
  • Én pedig ma reggel lemondtam.
  • Mit csináltál?
  • Lemondtam – mondta szenvtelen hangon. – Sőt, lemondtam az egész heti programodat is, és szabadságot írattam ki neked.
  • Mi van?! Te megőrültél?
  • Én nem őrültem meg, ellenben veled, aki a fáradtságtól már hetek óta aludni sem tud. Emiatt fáradt és frusztrált vagy. Ezért úgy döntöttem, hogy egy hosszabb pihenésre van szükséged. Én gondoskodom rólad, ne aggódj! Egész héten kettesben leszünk. Senki nem zavarhat meg, erről gondoskodtam.

A bejárati ajtó zárjai halk kattogással bezáródtak. James odarohant és rángatni kezdte a kilincset, de az nem engedett. Kétségbeesetten megfordult, és látta, amint a laptop képernyője elsötétült, a mobiltelefon kikapcsolt.

– Csak te és én – hangjába vidámság vegyült. – Hidd el, remek lesz!

Néhány pillanat múlva felvillant a tévé képernyője. Megjelent a felirat: Édes kettesben – 2. rész.

A. J. Vale
Author: A. J. Vale

A könyvek szeretete édesapámtól származik. 2024 őszén kezdtem el komolyabban az írással foglalkozni A.J.Vale írói álnéven. Munka és család mellett igyekszem a fejemben formálódó gondolatokat, érzéseket olvasható, mások által is kedvelhető formába önteni. Sokféle műfajt kedvelek – sci-fi, fantasy, krimi, történelmi fikció. Külföldi és magyar írók is szerepelnek a kedvenceim között pl. I. Asimov, A. C. Clarke, S. Lem, A. Christie, Zsoldos Péter, Nemere István, L.L. Lawrence, Harrison Fawcett, Szélesi Sándor a teljesség igénye nélkül. Magam is többféle zsánerben próbálok alkotni, nálam jól megférnek egymás mellett. Szeretem filmszerűen bemutatni a fejemben megszülető világokat, történeteimen keresztül az emberi érzelmek mélységeit, sokszínűségét. Jelenleg a novellaírás mellett egy urban fantasy regényen dolgozom.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A lángoló csend hangja

    A lángoló csend hangja   A hallgatásban, amit nekem adsz, megnyugszik minden kedves, régi szó. Te a hideg téli fák alatt velem vagy,

Teljes bejegyzés »

Hatodik emelet

Ez az írásom a Zöldkalamáris Könyvkiadó Amikor megismertelek című antológiájában jelent meg.   Egy koranyári napon az albérletembe tartottam az egyetemről.  A panelházba érve áporodott

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

A menny kapujában

A mennyország kulcsait sietve nekem adta Péter, Őrizzem, míg elrepül, beszélnie kell már Istennel. Néztem csak a karikát, vajon hány is lóghat rajta, De megszámolni

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Lámpást loptam

Egy reggel, mikor felébredtem, furcsán idegen volt minden, Nem értettem, hogy az érzelmeim hova tűnhettek hirtelen. Nem éreztem semmit, csak csupa hideg, szürke falakat, Elvesztek

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Út a holdra

Elindultam egy irányba, sokáig tekertem, Sok mindent láttam közben, elmerengtem. Láttam pillangót cikázva szállni virágról virágra, Szélben hulló színes falevél táncát néztem csodálva. Mikor leszállt

Teljes bejegyzés »

Békegalamb

Edit Szabó : Békegalamb Fehér galamb repül a magas fák felett, olajág csőrében, békés helyet keres, tiszta, nyugodt tájat, hol a béke várhat emberre, madárra,

Teljes bejegyzés »