Hűs tenyerével a szél kitakarja a fűből a szöcskét,
szisszen a nyár parazsán megszületett buja láng,
várom a pásztor alakban előcsoszogó öregembert,
reszketeg ajka körül szénaszagú mosolyát –
persze sehol, csak a hinta előtt topogó pisze angyal
bája utánoz ilyen furcsa-sovány zeneszót,
bár siheder korom elzakatolt, s idebenn nem öregszem,
néha időtlen idők ritmusa így dirigál.
Állok a sárga göröngyön, az út közepén kutya piszkít,
ablakok ezreiből lusta közöny se pipál,
lám, csupa gizgaz a föld, kese fűkupacok töve száraz,
rég nem a csendes idill ihlete fog ceruzát.
Körbe tekintek, a domb csupa vasbeton és üveg ízű
tízemeletnyi pogány templomait viselő.
Mit tehetek, ha kevés az erőm, de a szívem ilyen dúlt?
Kétezer éve halott bölcsek örök tüze hív.
Egyre mohóbb az idő kopogása, csodára ne számíts,
szüntelenül csaholó ördögi vágy babonáz,
nézd, szeretetlenül és napi gondjaival tusakodva
pincebogár hidegű életek íja feszül.
Kapzsi kezemből a perc kicsorog, kusza hónapok, évek
gyorsvonatán robogok nyugtalan álmom után.
Győzni a gőgös időn, avagy érteni csak, lehetetlen.
Önmaga lényege Ő: Istenem és szeretőm.
Annyi világos előttem, e furcsa varázslat ezért jó:
míg motyogom szavaim, véd a cinizmus elől.
Ám valamit nagyon elfuserált ez a cifra korosztály,
félretaposva hitünk, gyűlölet ég a helyén.
Így keserű ez az átokszó, hiszen egymagam izzok.
Zörren a szél: ne harapj! Most, bár fáj: mosolyogj.
Itt e világon szárnyas apostol mégse vigasztal.
Hunyd be szemed csak jól. Így még megleled Őt.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.
