SZONETT GRISETTE – HEZ
( az IR Illusztrált szonettek és más versek antológiájában is megjelent )
Ezüstszürke bundád fogta meg a szívem
két hatalmas gombszemedbe kicsit később
engedtél benéznem döntök sorsunk felől
téged viszlek még ha húgodért is jöttem
Önfeledten hancúroztál ott a kertben
tíz emelet panelbe; vihetlek ? szabad ?
röpke pillanatra megszólalt az agyam
de a szemed megkereste az én két szemem
Te választottál nem én hogy legyek a gazdid
nagy hirtelen termettél cipőtalpam mellett
törleszkedve hízelkedtél mint ki bízik
Hét hónapja esett ez a nem bánt eset
bohókásan betöltöd megürült lelkemet
karmolászd ha jól esik két árva kezem
A NÉVADÁS
Őt is Pandának fogod nevezni ? Elsőre fehér, fekete foltos nővérkéjét szemeltem ki a három fiú, két lány ikeralomból. Illetve . . . legszívesebben mindkettőt elhoztam volna. Akkor már hetek óta kongott körülöttem a várhatóan, mégis teljesen váratlanul megürült lakás. Tíz napig tartott a habozás. Nyolchetesek voltak, a még szopizás de már húst is kóstolgatás határán. Végül döntött a felelősen józan ész. És a véletlen. Három és fél szoba panelbe nem csak két cica érkezne, hanem velük minden kellék. Alom, etető, fekvőhely, kaparódeszka – csak így hirtelenjében. Duplán. De hova ?Végül Pandát választottam. Online. Ám a hazaszállítását megelőző este más, személyesen érdeklődők ELLOPTÁK. Így került hozzám Ő. Akit Grisette – nek neveztem el. Egy nyúlánk, bársonyosan pasztell szürke cicus fehér tappancsokkal, hassal mégsem egy panda. Egy szürkeség. Franciásan karcsú szürke lány. GRISE. Azaz még csak kislány. GRISETTE. A francia nyelvtan szabályai szerint teljesen hivatalos képzővel kicsinyítve. Szóval, egy kis szürke. Szürkécske. Aki azért az irodalomba is becsempészte magát. Francia regényekben gyakran szerepel. Ő a kis szegény, szürke ruhás ám frivol varró vagy virágárus lány a 18. század Franciaországából, aki eltartóra, jobbik esetben jómódú férjre vadászott. Lám, az én GRISETTE – M is becsempészte már magát az írott betűk világába. Ha csak ilyen szerényen, szürkécskén is, ahogy arra neve első jelentése predesztinálja.
A CSIMPASZKODÁS
Szűk, testhez tapadó leggings. Vagy bő, törökösen buggyos szárú könnyű. De lehet elsőre inkább szoknyának tetsző nagyon bő egyenes szárú is. Neki mindegy. Neki aztán mindegy. Lényeg, hogy a bokámig érjen. Ahol kilenc hetes kis teste minden erejével és igyekezetével bele, illetve belém tud csimpaszkodni. Fel. Egyre feljebb. Ha éppen járok – kelek, kitart, amíg bírja. Nem lehet könnyű dolga. Mert arra azért vigyáz, nehogy a karmocskáit túl mélyen belém mártsa. Néhány vékony fehér karcolás mégis jelzi túrái útvonalát. Ha ülök, az ölembe kucorodik, de van, hogy a pólómon a nyakamba mászik. Olykor elégedett nyafikolással, olykor a vállamat dagasztva hálája meg. Elhelyezkedik, körben, mint egy prémgallér. Meg – megnyaldos, nem tudom a nyelvével vagy a hosszú bajuszszálaival csiklandoz e. Félkörívben hajló nagyon hosszú, vékony de karakteresen látszó fehér bajusz – szálai vannak. Összesen tizennégy szál. Jól hallható egyenletes, elégedett dorombolásba kezd. A bal fülembe. Honnan tudja ez a kilenc hetes pasztell szürke selymes szőrgombóc, hogy az a hallószervem évek óta gyengül és egyre rosszabbul hallok vele ? Egyelőre nincs szívem leszoktatni róla. Itt a panelben mások a mozgáslehetőségek, mint egy kertes házban.
Author: Gáthy Emőke
Gáthy Emőke az Irodalmi Rádió szerzője. “Nevem hivatalosan Bihary Zsoltné; barátaimnak Emőke, három fiamnak anyu, két nagyobbik unokámnak nagymama, a legkisebbnek MM, azaz Emem. Életem egyszerre egyszerű és bonyolult. Megszülettem, tanultam, aztán magam is tanítottam. Harmincnyolc esztendeig orosz és francia nyelvet ugyanabban a fővárosi középiskolában. Bonyolulttá bizonyos szövevényes kapcsolatok teszik, de hát erről és életem egyéb történéseiről szólnak az írásaim. 1974-ben, harmincegy éves koromban kezdtem írni. „Amikor fájt.” Talán ezért is nem bántam különösebben, hogy a fiók mélyén maradtak a verseim. Ám eljött egy pillanat, mikor rájöttem, hogy tanulságosak lehetnek mások számára is. Azóta adom közre őket. Az Interneten, és itt az Irodalmi Rádióban.”