Mozaik szerelem
Ez vagy nekem:
Mozaik szerelem,
A darabkákat épp most teszem,
A színeket még kikeresem.
Szép lesz,
Ha majd kész lesz,
Pedig így is kell már —
Hisz a fiatal szív nem vár.
Apró kis kockák,
Alaktalan formák,
Alkotják minden gondolatom,
S ez legyen mesteri fondorlatom.
Mit kérsz, milyen színeket?
Olyat, mint a néma est,
Melyben lassan rám hajolsz,
S pillantásomra csókkal válaszolsz.
Egy kevés kéket az égre,
Pirosat a dél körére,
Bíbort a vágy helyére,
Fehéret pillantásod emlékére.
Zöldet kérek a szemedhez,
Pírt a halkan mondott nevedhez,
Aranyat, ha hozzám érsz,
S vöröset, mikor ideérsz.
Mert a kép még nincs egészben,
De már itt ragyogsz a nagy részében,
S mire minden összeér,
Te leszel a teljes kép.
S ha egyszer minden összeáll,
A sok darabka helyt talál,
S nem lesz többé szétesés,
Csak te és én. Így leszünk mi egy egész.
Author: Czermann Olivér
Egy fiatal költő, író és örök vándor vagyok, aki a világ romjain, szerelmeinek csendjein és az idő apró kavicsain keresztül próbálja megérteni önmagát. Az írói nevem Oczeanus – egy név, mely a tenger és az alkony határvonalát idézi: azt a pillanatot, amikor a Nap utolsó sugara még megcsillan a vízen, mielőtt elmerül az emlékezet sötétjében. Írásaim középpontjában az elmúlás szépsége, a felejtéssel való küzdelem és a szerelem – vagy éppen annak hiánya – állnak. Gyakran nyúlok a klasszikus Róma és Hellász motívumaihoz, ahhoz a világhoz, ahol még hittek a szavak súlyában, a hősök végzetében és az istenek válaszaiban. Műveim – legyenek azok levelek, költemények vagy lírai regények – belső időutazások lapjai. Olyan naplók, ahol hajdani tábornokok, elfeledett szerelmek és őszi levelek ugyanazt kérdezik: Mi marad belőlünk, ha már csak a szél az, ami képes emlékezni ránk? Minden sorom célja ugyanaz: meghaladni a felejtést.