Hagyaték utáni lakáskiürítés, nem a kedvencem. Érzelmi és technikai problémáim vannak vele.
Kis halogatás után összeszedtem magam, információkat gyűjtöttem, és megegyeztem egy vállalkozóval. Szerencsém van, vagy véletlen, de jól választottam. Pontban érkeztek, tempósan dolgoztak, tartották az időt. Szóval elégedett vagyok. Egészen kedélyesen telt rajtunk az idő.
A teherautóra rakott cuccal a hulladéktelepre mentünk. Csupán ötszáz méter a lakástól. Két alkalmazott fogadott bennünket:
– Keziiii csóóóókolom, ez nem fog menni! Miér’ nem mindjárt hozzánk jött? Mi megcsináltuk vóna.
Magyarázott kvótáról, szelektívről és még sok mindenről, amitől az embernek rögtön kedve támad visszapakolni az egész teherautót a lakásba.
De az én embereim tapasztaltak voltak. Úgy pakoltak eleve, ahogyan kell. Kis akadékoskodás után autó fel a mérlegre, és minden rendben.
Nem vártam meg a lepakolást, visszaindultam a lakásba.
Hozzám szegődött egy vidám szomszéd. Tájékoztattam a helyzetről, hátha tud valakit, aki épp ilyen lakást szeretne vásárolni. Biztosított segítő szándékáról, majd kedélyesebb stílusra váltott:
– Aztán mi van az Andrással? Teccik tudni, mi barátok vagyunk az Andrással. A maga öccse nekem haverom. Dolgoztunk is együtt egy kis ideig. Nagyon vidám fickó, sokat beszélgettünk. Az Andrással.
És folytatta tovább egész úton.
András ilyen. András olyan. Andrással dolgoztak. Andrással beszélgettek. András remek ember.
Néha rám nézett, nyilván várta, hogy én is hozzáadjak valamit a családi András-legendáriumhoz.
Eleinte még bólogattam.
Később már azt sem.
Nem tudtam mit mondani.
Az öcsém ugyanis Pali.
Mire a lakáshoz értünk, kezdtem egészen megszeretni Andrást. Kár, hogy nincs a családban.
De legalább megtudtam, hogy vidám fickó.
Az ember azt hinné, a hagyatéki lakás kiürítése csupa por, cipekedés, lom és szomorúság.
Pedig dehogy.
Van benne kvóta, szelektív hulladék, egy teherautónyi múlt, két vállalkozó, egy segítőkész szomszéd és egy vadidegen András.
Az élet sava, borsa.
Paliról meg majd máskor.
Author: Farkas Etelka
Farkas Etelka vagyok, nyugdíjas tanítónő. Írni akkor kezdtem, amikor befejeztem az aktív munkát. Először egy naplószerű blogot írtam, majd ráéreztem az alkotás ízére. Nagyon sok mondanivalóm van a világnak, a tapasztalatok, a traumák, a történetek. A bejegyzések formálták a stílusomat, és novellák, versek születtek. Első verseskötetem a Küldj egy angyalt! (2024), utána egy autofikciós regény következett Nem bánok semmit (2024), majd újabb versek Hétköznapi líra (2025). Az utolsó kötetem 2026-ban jelent meg, címe Anyaseb, és ebben szerzőtársam Szabó Kitti a kollázsaival. Nincsenek jelentős díjaim. Antológiákban, internetes folyóiratokban jelentek meg alkotásaim. Könyvbemutatókon, felolvasásokon személyesen találkozom az olvasóimmal. Írásaimban a hétköznapi élet örömeire hívom fel az emberek figyelmét, és népszerűsítem a művészetterápiát. Költői stílusom a lírai tárca lehet, mert nálam a vers és a próza összeér. Ritkán írok kötött formában. Elindulok valami hétköznapitól, abból lesz egy lelki felismerés, és eljutok egy halk csattanóig. Az irodalom egy ösztönös rokonság, melyben suttogva kiabálok. A negyedik könyvem elkészülte után létrehoztam egy szerzői oldalt is, ahol szeretnék a követőimmel interakciót kialakítani. Folyamatosan alakul a stílusom, bővül a közönségem. Újabb verses köteten és regényen is dolgozom. https://fetelka.hu/ https://www.facebook.com/fetelka