Hatodik emelet

Ez az írásom a Zöldkalamáris Könyvkiadó Amikor megismertelek című antológiájában jelent meg.

 

Egy koranyári napon az albérletembe tartottam az egyetemről.  A panelházba érve áporodott szag fogadott. A folyosó egykor fehér falain graffitik éktelenkedtek. Lépteket hallottam a hátam mögött. A lifthez siettem, és gyorsan beszálltam. Már éppen becsukódott volna az ajtó, amikor belépett egy fiatalember. Behúzódtam a sarokba. Ő már nyúlt is a gombok felé.

– Hányadikra?  – kérdezte kellemes, mély hangon.

– Hatodikra – vágtam rá.

Megnyomta a gombot. A felvonó néhány másodpercen át zörgött, majd elhallgatott. Se föl, se le. Kiszállni nem lehetett. Néhány pillanatig mereven kémleltem a zárt ajtót, aztán elfordítottam a fejemet. Reméltem, a fiú háttal áll nekem. De nem. Engem nézett. Megvillant a szeme, majd ajkai kissé széthúzódtak. Nem mozdult. Lassan kiengedtem a levegőt, és éreztem, elmosolyodom én is. Egy-két másodpercen át vidáman figyeltük egymást. Szinte hallottam magamban: Ilyen tényleg nincs! Elkezdtem bámulni a plafont.

Megijedtem, pedig ő egyáltalán nem volt félelmetes, sőt. Megszólaljak? Igen. De mit mondhatnék? Rossz a lift? Hú, de ostoba kérdés. Azt sem mondhatom, hogy Bea vagyok. Neked mi a neved? Ha hallgatok, az is furcsa. Jobb lett volna máshol összefutni. Újból ránéztem, de ő elkapta a tekintetét. Próbáltam kitalálni, mi járhat a fejében. Talán ilyesmi: Kedvesnek tűnik a lány. Mondhatnék valamit. Kár, hogy ilyen hülye helyzetben találkoztunk.

Ismét egymásra pillantottunk, mindkettőnk szája sarkában derű bujkált. Hallgattunk. Ő sejtelmesen nézett rám, majd elmosolyodott. Vonásai hirtelen komolyra váltottak, majd minden figyelmét a cipőjére fordította. Enyhén kopott, de ápolt lábbelit viselt. Illett a farmernadrághoz és a kék pólóhoz. Vajon ő észrevette a ruhámat? Ki lehet? Tekintetemmel ekkor már a felvonó gombjait pásztáztam, és közben reméltem, hogy ő is rólam gondolkodik. Egyikünk sem moccant, egyikünk sem nyúlt a telefonjáért. Már-már kínos csend telepedett közénk.

Szinte egyszerre néztünk össze. Arcán és tekintetében felháborodással vegyült kérdő vonások jelentek meg, mintha azt mondta volna: A fene egye meg. Miért áll még mindig ez a lift? Sóhajtott, mimikája ellazult és egy félmosolyt küldött felém. A vállam kissé megemelkedett, a fejem enyhén oldalra billent.  Elpirultam. Azonnal olvasni kezdtem magamban a falra ragasztott hirdetéseket, de tartalmukat nem fogtam fel.

Ijesztő zörejt hallottunk, és megrázkódott a felvonó. Megriadtam. Felkaptam a fejem, akárcsak a fiú. A tekintetünk kíváncsian kapaszkodott a másikéba. A zaj fokozatosan elcsendesült, végül újra némaság vett körül bennünket. Ő magabiztosan, de kissé lemondóan grimaszolt. Szemöldököm felhúzódott, ajkaim összeszorultak. Ez van. Mit tehetnénk? Továbbra is egymást néztük. Most mi legyen? Pár másodperc múlva már az ajtót leste.

Hamarosan visszanézett rám. Lassan, mélyen beszívta a levegőt, aztán nyelt egyet. Leengedte a fejét. A szemközti sarkot fürkészte. Elhatároztam, megszólalok. Mit mondhatnék, amitől nem tartana butának? Inkább nem mondtam semmit, most én figyeltem az ajtót.

Magamon éreztem a tekintetét. Újból elvörösödtem. A táskámban kezdtem kotorászni. Tudtam, hogy minden mozdulatomat követi. A kulcscsomó megcsörrent, amikor hozzáértem. Kezembe került a mini parfümös üveg, ujjaim kitapintották különös formáját, majd a rúzs is a tenyerembe simult. Végül kivettem egy papírzsebkendőt, és a ruhám zsebébe helyeztem.

Egymással szemben álltunk.  Ő ismét nagy levegőt vett, mint aki szólni akar. Rám nézett. Na, most talán… Vajon mit mond nekem? Vártam, hogy meghalljam a kellemes mély hangját. De abban a pillanatban hatalmas robajjal megrázkódott a lift, majd megkezdte útját felfelé. Tekintetünk újból találkozott. Szeméből eltűnt a félszeg vidámság, és indulás miatti örömöt sem láttam benne. Lehet, hogy ő is rólam gondolkodott. Megérkeztünk. Kiszálltam. Nem szóltam semmit. A folyosóra lépve visszanéztem még egyszer. Ő ismét mereven figyelte a cipőjét. Az ajtó nagy csattanással csukódott be.

Ottmaradtam, és hallgattam a távolodó felvonó hangját, amíg el nem némult. Hirtelen furcsa érzésem támadt: a liftben felejtettem valamit. Néhány másodperc múlva elindultam az albérletem felé.

P. Tatár Judit
Author: P. Tatár Judit

Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” című pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.

3
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A lángoló csend hangja

    A lángoló csend hangja   A hallgatásban, amit nekem adsz, megnyugszik minden kedves, régi szó. Te a hideg téli fák alatt velem vagy,

Teljes bejegyzés »

Hatodik emelet

Ez az írásom a Zöldkalamáris Könyvkiadó Amikor megismertelek című antológiájában jelent meg.   Egy koranyári napon az albérletembe tartottam az egyetemről.  A panelházba érve áporodott

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

A menny kapujában

A mennyország kulcsait sietve nekem adta Péter, Őrizzem, míg elrepül, beszélnie kell már Istennel. Néztem csak a karikát, vajon hány is lóghat rajta, De megszámolni

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Lámpást loptam

Egy reggel, mikor felébredtem, furcsán idegen volt minden, Nem értettem, hogy az érzelmeim hova tűnhettek hirtelen. Nem éreztem semmit, csak csupa hideg, szürke falakat, Elvesztek

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Út a holdra

Elindultam egy irányba, sokáig tekertem, Sok mindent láttam közben, elmerengtem. Láttam pillangót cikázva szállni virágról virágra, Szélben hulló színes falevél táncát néztem csodálva. Mikor leszállt

Teljes bejegyzés »

Békegalamb

Edit Szabó : Békegalamb Fehér galamb repül a magas fák felett, olajág csőrében, békés helyet keres, tiszta, nyugodt tájat, hol a béke várhat emberre, madárra,

Teljes bejegyzés »