Messze az űrben, a holdon is túl, ott, ahol a sötétség az úr, titokban létezik egy kert. Ebben a kertben nem zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek, hanem csillagokat. Van közöttük kisebb, nagyobb, sárgás-fehéres színű, de van narancssárga is, ahogy a vevők kérik. S hogy kik vesznek csillagot? Hát a bolygók.
Azért vesznek csillagot, mert a Sötétség, aki az űr ura, mindent beborít a bolygók körül és a Nap pedig, a Sötétség ellensége, nem tud mindenkihez közel érni, hogy melengesse, megvilágítsa. Így a Nap, egy titkos kertben saját kicsinyített formáit kezdte termeszteni, és amikor elkészülnek, elküldi őket egy-egy bolygó közelébe, hogy fényt árasszanak és hogy a Sötétség urát bosszantsa. De az Úr sem tétlenkedik. Folyton résen van, járja az űr útjait, hogy megnehezítse a csillagok közlekedését. Vagy pedig, ha új csillagot talál, akkor oda még vastagabb sötétséget csinál, hogy nehezítse a dolgát. Egyszer, amikor az Úr elszundított, egyszerre nagyon sok csillagot vittek el a bolygók, és mire észbe kapcsolt a Sötét, már alig volt birodalma, mert a Fény átvette a helyét. Bosszút forralt és ezért időről időre úgy felmérgesít egy-egy csillagot, hogy azok felrobbannak az idegességtől. Ilyenkor a fényesség sokkal nagyobb, mint máskor, viszont nagyon hamar eltűnik, s helyébe visszatér a hideg feketeség. Néhány csillag azért veszíti el hamar a fényét és melegét, mert a túl vastag sötéten át több fényt kell kiadniuk, hogy a kért bolygót melegítsék. Ezzel pedig kimerítik saját fény-forrásukat és egyszerűen kihűlnek és megfakulnak. Van olyan csillag is, akit annyira megrémít a feketeség és a hideg, hogy sietve visszarepülnek a Nap kertjébe, hogy fényt és meleget gyűjtsön. Őket üstökösnek nevezik. Olyan gyorsak, hogy fény-farkincás golyónak látszanak.
Ha a Nap elég közel tud kerülni egy csillaghoz, akkor a közelében feltöltődik, és tovább tud melegíteni. De a Nap se tud gyorsan közlekedni, folyton figyelnie kell a Sötétségre, ezért sok csillag közelébe nagyon nehezen jut el, és sokszor akkor már késő is. A kihűlt kis csillagokat a bolygók visszaviszik a Csillagkertbe, hátha fel tudják még tölteni őket, de sokukat örökre elnyeli a Sötétség.
A Nap és a Sötétség harca talán sosem ér véget, mert mindig lesznek új kiscsillagok, akik menekülésre késztetik a feketeséget.
Author: Szabó Szabina
Komlón születtem, ott jártam általános iskolába, a középiskolát Pécsett végeztem az akkori Kero idegenforgalmi szakán. Itt Okj-s szakmákat szereztem. Veszprémben, a Pannon egyetemen szereztem diplomát turizmus – vendéglátás szakon. Németül és angolul is beszélek, igyekszem a tudásom szinten tartani. Két gyermekes családanya vagyok, aki nagyon szeret olvasni, kreatívkodni és írni. Ezek mellett szeretek díszíteni, önkénteskedni, sütni, gyerekekkel foglalkozni. Gyermekkorom óta a versek azok, amikben ki tudom fejezni az érzéseimet, gondolataimat. Eleinte az iskolai órák, az első szerelmek ihlettek meg, később búcsúbeszédeket is írtam, és mondtam fel. Iskolai ünnepélyeken szavaltam verseket, már korán tudtam, hogy ezekhez vonzódom. Jelenleg a versek mellett meséket is írok a helyi Sétáló egyik állomására. Szeretem a kihívásokat is. Több történetbe is bele kezdtem az évek során, a célom az, hogy ezeket véglegesítsem, legalábbis folytassam. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért helyben részt vettem, majd magam is szakköröket tartottam a falunkban, így megismerkedhettem a nemezeléssel, papírfonással és a hímzéssel is, valamint picit a makraméval. Nagyon szeretek kézzel készített, egyedi ajándékokat készíteni. A célom: saját könyvek kiadása, akár vers, akár mese, akár történet legyen.
